Megérdemelték?!

Jézus Krisztus születésétől számított 2015. év január 7-én, Mohamed próféta kivándorlásától kalkulált 1436. esztendő Rabí al-Avval hónapjának 17. napján a világ legszebb városának, Párizsnak a szívében két álarcos figura csatába indult. Gépfegyverekkel vonultak harcba meg az elmúlt évek kiképzéseinek gyakorlatával. Francia földön születtek, Franciaországnak polgárai voltak. Mégis franciák ellen fordították a fegyvert, mészároltak, kivégeztek, öltek és sebesítettek. Életeket semmisítettek meg.

Ellenségeik „fegyvere” a ceruza volt, bűnük egyfajta intellektuális felsőbbrendűség képzete, amellyel jogot formáltak maguknak arra, hogy gúnyt űzzenek mások eszméiből. Különösen a nagy világvallások kerültek élcelődő ceruzavégükre, gyakorlatilag megkülönböztetés nélkül: a keresztény, a zsidó, a muszlim. Ebben a kultúrában, amelynek Párizs az egyik fellegvára, s amelyet jobb híján nyugatinak nevezünk, ez belefér a szabadság, a szólásszabadság fogalmába. Létezik azonban egy másik kultúra, ahol a szabadság nem tényező, nem képezi a társadalom értékrendszerének részét. Azt is mondhatnánk, hogy éppen a nyugati civilizáció által fennen hirdetett szabadság eszméjével szemben határozza meg magát. S nem feltétlenül a Közel-Keleten.

Számunkra, akik inkább vagyunk ebből a szempontból a „nyugati” kultúra része, felfoghatatlan, hogy egy vélemény következménye a vérfürdő legyen. A párizsi mészárlás láttán torkunkba szorul a szó, megfogalmazhatatlan a vélemény. Úgy érezzük, hogy ez nem is az a világ, amibe beleszülettünk.

Pedig de. Az új világ intoleráns, agresszív-erőszakos, hatalomittas, stupid, az életre fittyet hányó értékrendszerének csirái el vannak ültetve a mi társadalmunkban is, ebben élünk, cselekszünk már hosszú évek óta. Része az egyre jobban eluralkodó bunkóság, az irigység, a pénzhajhász életforma, a tiszteletlenség, az egoizmus. Az a tévképzet, hogy jogunk van embertársunkról ítéletet mondani, s csak nekünk lehet igazunk.

Elég kimenni az utcára, ránézni az agresszív közlekedési kultúrára, az egoizmus, falánkság és csörtetés templomaiként száguldozó, a többieket az útról leszorító drága autókra, a kacsalábon forgó, drága és felesleges palotákra, az egymásra való odafigyelés teljes hiányára, az életünket meghatározó határtalan képmutatásra. Azt gondoljuk, hogy távol áll tőlünk a véres terrorizmus világa? Talán közvetlen környezetünkben még nem történtek merényletek, de a stupid eszmék, amelyek ezeket kiváltják, itt dolgoznak köztünk. A párizsi merénylet hírére a közösségi hálózatokat ellepő, környezetünkből érkező vélemények némelyike hátborzongató. „Általánosan elterjedt a »civilizált nyugaton« ez a liberális csürhe, sajnos uralomra is jutott... (…) Addig ráncigálták az oroszlán bajszát, mígnem harapott... Őszintén sajnálom őket, DE MEGÉRDEMELTÉK!” – írja például a bukaresti legfelsőbb bíróság által is nyilvános térnek deklarált Facebookon elvileg a nyugati kultúrkörben élő Bogdándy „Bogdy” György, aki szerint tehát egy vélemény megfogalmazásának arányos büntetéseként elfogadható a halál. De hasonlít ehhez az újságírókat tömegmészárló logikához az a gyakori székelyföldi, akár erdélyi módi, amikor újságírókat teszünk felelőssé életünk nyomorúságáért, személyükben alázzuk meg a „firkászokat” a kimondott tényért, véleményért. „A balliberális publicista még egy iszlám terroristánál is sátánibb. Mert állandóan tudatosan hazudik és tudatosan uszít” – állítja „pedofil?” jeligéjű névtelen szájhős a Székelyhon hozzászólásai között.

Nem állítom, hogy ez a fajta mentalitás volna a jellemző, ez lenne itt az uralkodó. A véleményüket nagy hanggal terjesztők között azonban mintha ők lennének túlsúlyban. S ez nem a muszlim vallás, az iszlám civilizáció problémája: a miénk.

„Azért könnyekig megható, hogy a normálisabb iszlám tanítók, imámok és hétköznapi emberek kiállnak és elítélik az eseményeket... De van pár tökös székely, aki nemhogy nem ítéli el... Meg is magyarázza, miért van ez így” – írja viszont ugyancsak a Székelyhonon „zw”. Ráérzett a lényegre.