Medve, Európa és multikulti

Nem tudunk mit kezdeni a medvékkel. Az is lehet, hogy tehetetlenek vagyunk velük szemben, hiszen ez egy nemzetközi jellegű probléma. Feltételezem, hogy maga az Európai Unió veti be őket, és határokon átívelő törvényekkel biztosítja a kelet-európai országokban való szaporodásukat. Ennek a diverziónak – amelynek boszorkánykonyhai titkairól csak bő ötven esztendő múltán lebbentik le a fátylat – az a célja, hogy e hely lakói érezzék rosszul magukat saját környezetükben. Úgyhogy nincsenek, nem is lehetnek eszközeink a medvék ellen. A medveprobléma meghaladja jog- és hatáskörünket.

Ez a helyzet azonban egyszerűen és magától értetődően még jól is jön, illeszkedik az elképzeléseinkhez, hiszen nem kell izzadni a mezőn. Szép- és dédapáinknak csak annyi volt az eszük, feszt túrták a földet, s próbáltak megélni abból, amiből csak bundás kenyérre és savanyú levesre futja. Gyenge, alulfejlett eszközeik voltak, s az elöljáróik is folyton azon tanácskoztak botorul, hogy miként emelkedhetnének ki maguk s a nép abból a bizonyos mocsárból. Saját hajuktól fogva próbálkoztak a lehetetlennel. Olyan erősnek bizonyult azonban a történelminek mondható nehézkedés, hogy csak ritka kongresszusokra, okosan megszerkesztett stratégiai tanulmányokra, bankettekre és jótékonysági bálokra futotta, amelyek hozadéka jóval kevesebb volt az elpazarolt tűzifa és a levehús áránál… 

Szóval mi már a társadalmi szétziláltság egy sokkal magasabb fokán állunk, élünk. Kijárunk Európa naposabb fertályára, ahol a nyugatiak mocskát takarítjuk, ápoljuk az intézetekbe vetett öregeiket, modern kori, önkéntes rabszolgákként túrjuk a földjüket, s ha időnként hazatérünk a számkivetettségből, EU-konform hipermarketekben vásároljuk az importált bóvlit, kifejezetten vigyázva arra, nehogy egy fitying haszon is itt maradjon a nyakunkon, mert az kár lenne nekik, a napnyugatiaknak, s ugyebár illik vigyázni rájuk, hiszen ők a kenyeret adó gazdáink.

A kárpáti barna medve – az Ursus arctos egyik alfaja – tulajdonképpen az EU leghatékonyabb marketingeszköze. És nemcsak elméleti, hanem gyakorlati síkon is. Marketingfegyver. Ha igaz az a becslés, hogy az országban mintegy nyolcezer medve él, s a nyugaton dolgozó honfitársaink száma hárommillió, akkor feltételezhető, hogy minden medvepéldány – a bocstól a kivénhedtig –, nemzetiségre és rasszra való tekintet nélkül, átlagosan mintegy hétszázötven embert – azaz Homo sapiens sapienst – képes elüldözni eredeti lakóhelyéről. A medve eszmei értéke azért több mint ötvenezer euró. Nyilvánvaló, hogy az ember, s így az emberben, az emberen esett kár csakis ennél jóval kevesebb lehet, a medve értéke mellett elenyésző csekélység, bagatell. Úgyhogy lassan a testtel! Nem megosztani kell a lakóhelyet velük, hanem át kell adni nekik mindent, mert ma ez a trend. Alkosson hatalmas állatkertet a medvepopuláció. Nyugaton, a multikulturalitásban nekünk sokkalta tágasabb, az irányított perspektívák csakis arra nyílhatnak. Ott van ránk szükség. Európa keleti végeire csak pénzt költeni járunk majd vissza a továbbiakban, és egy-egy medveles erejéig.