Juttatás, vagy adomány? - Kinek?

Marius Paşcan prefektus szerint ez azért történhetett meg, meg a polgármesteri hivataloknak nincs szakképzett személyzetük arra, hogy ellenőrizzék azokat, akik valamilyen agrártámogatást kérnek. Ebben segített egy keveset az önkormányzatoknak a prefektúra.

A megkapott összegeket a gazdák hol arra fordítják, amire kapják, hol nem – legalábbis a Maros megyei kormánybiztos szerint. A kormány helyi képviselője szerint ugyanis 100 millió lejeket fizetnek ki a vidékieknek, mint legelőtisztítási támogatás, de csak nagyon kevesen használják arra, amire kellene. Bizonyítva, hogy halvány fogalma sincs a vidéki emberek életéről, a prefektus kijelentette, hogy ilyen célra nem is kellene támogatást adni. Szerinte ugyanis a legelő azért legelő, mert ott legelnek az állatok, vagyis nem kell kaszálni a füvet, értelemszerűen nem kell takarítani. Hopp. Itt bizony téved a prefektusunk. A legelőt igenis kell tisztítani, mert a faágak, azok bizony nem tűnnek el egyik napról a másikra a területekről – hogy ne beszéljünk az alkalmi turisták „ajándékairól”. Kisebb településeken még manapság is szerveznek legelőtisztítási „akciót” tavasszal, hogy az állatkáik ne törjék ki a nyakukat-lábukat legelgetés közben. De mit tudhat erről egy városi aktatologató?

Valószínűleg nem azért kardoskodik a Maros megyei erdők állami tulajdonban maradása mellett a prefektus, mert a tekintélyes kiterjedésű erdőket egykori magyar nemesek igénylik vissza. Inkább azért, mert, ha visszakapják, még a végén kérnek támogatást erdő-tisztántartásra, vagy forráselkerítésre. Akkor aztán egy embernek mennyi sok pénzt kell majd kifizetni.

Tény, hogy sokan kérik a támogatásokat, akiknek esze ágában sincs arra használni a pénzösszegeket, amire kellene. Esetenként területük sincs, de megkapják, mert valakit ismernek valahol. Persze azokat nem ellenőrzik, csak a szerencsétlen vidékieket, akik senkit nem ismernek, és csak a kétkezi munkájuk után szeretnének megélni. Ha hagynák őket.