Jegelt takarékosság

Fájdalmas történet, több okból is. Emberi sorsokat érintő, hiszen a „karcsúsítások” nyomán óhatatlanul jelentkező egzisztenciális problémákon túl egy elbocsátásnak személyre szabott, önbizalmat, önképet csonkító hatása is bőven van. De ne bagatellizáljuk az intézmények „fájdalmait” se, hiszen többségük évek óta állományhiánnyal küzd, miután papíron létező, mégis betölthetetlen munkatársi státusok léte-nemléte borzolja a kedélyeket. Aztán az ember arra kaphatta fel a fejét, hogy a körülményekhez képest több helyen is fájdalommentes megoldásokat találtak. Nagy tudású, de már nyugdíjas korú kollégáktól köszöntek el, munkahelyeket vontak össze – és felszámolták a csak papíron létező állásokat.

No, ez az az intézkedés, aminek értelmét még senkinek sem sikerült megmagyaráznia. A blokkolt állások ugyanis eddig sem jelentettek bér utáni adó és illeték jellegű terheket, ezeket tehát nem is lehetett felszámolni. Ha viszont nem, akkor vajon milyen számsorokban kerekednek ön- és IMF-becsapó számokká? Mert hogy tényleges költségvetési megtakarítást nem jelentenek, azzal egyetértenek pénzügyi, jogi és minden egyéb szakemberek. A közember meg egyszerűen csak nem érti, hogy mi van.

Ha meg nem érti, spekulációkra kényszerül. Például: a leépített munkahelyszámok fölösleges minisztériumi állásokat váltanak ki. Vagy a statisztikákban megtakarításként megjelenő összegek különböző pártok választási kasszáját gazdagítják. Sőt – Uram, irgalmazz! –, a nemzetközi pénzügyérek korrumpálására elkülönített alapot, ez a szervezet tarthatja ugyanis életben a jelenlegi, érdembeli gazdaságélénkítő intézkedésekre képtelen kormányt. Az utca emberének fantáziája határtalan, főleg, ha senki sem méltatja őt érthető és értelmezhető magyarázatra.

A takarékossági csomag keretében ily módon végrehajtott intézményi állásleépítések minden bizonnyal sok arra érdemes ember munkahelyét megkímélték. Többedmagammal mégis szívszorongva várom a nagy felismerést, amely leleplezi az intézkedések álságosságát, és bár nem talál felelőst, sziklaszilárd elhatározást nyilvánít, miszerint vége a porhintésnek, elérkezett az ország gazdasági helyzetével való kíméletlen szembesülés ideje. És még csak szavunk sem lehet.