P. Buzogány Árpád

P. Buzogány Árpád

Itt így, amott úgy

2015. február 13., 12:322015. február 13., 12:32

Valamikor, nem is olyan nagyon régen gyakran használták azt a jópofa mondást, miszerint minket, székelyeket csak bicskával lehet megsérteni. Azóta a helyzet megváltozott. Talán azért is, mert Marosvásárhely – egykor Székelyvásárhely – polgármestere rendet akar tenni.

Az okot az szolgáltatta, hogy a Székely Vértanúk emlékművénél tervezett ünnepséget csak bizonyos feltételekkel engedélyezné. A polgármestert idézve a sajtó hírül adta, hogy „a városháza engedélyt ad nekik, hogy a Székely Vértanúk emlékművénél ünnepeljenek, sőt a Mihai Eminescu-házat is a rendelkezésükre bocsátja, ha kulturális műsort szeretnének szervezni, de a főtérre az esetleges petícióval csakis tíz személy jöhet be”. Én eddig azt hittem, valamely köztéren megtartandó rendezvény esetében az éppen érvényben lévő rendelkezések: törvények, határozatok szabályozzák, hogy mit és hogyan lehet szervezni, ám – sajátos marosvásárhelyi eljárás! – most egyértelműen kiderült, hogy nem ez a gyakorlat ebben az országban.

„Se magyarnak, se románnak, se cigánynak nem engedem meg, hogy a városban élő más nemzetiségűeket megsértse, így senkinek nem engedélyezek olyan tiltakozó felvonulást, amely provokál, sért. Emlékezni, ünnepelni lehet, de a felvonulást nem engedélyezem. Ha mégis fel akarnak vonulni, az törvénybe ütközik, és a karhatalmiak intézkedni fognak. Nem engedhetem meg, hogy Marosvásárhelyen pár semmirekellő újra macska-egér viszonyt alakítson ki a magyarok és románok között” – olvastam a hírekben ezzel kapcsolatosan. Én úgy vélem, hogy egy polgármesternek nem feladata, de semmiképpen nem kötelessége, hogy egy még meg nem történt eseményt előre minősítsen. Az pedig nagyon visszatetsző, hogy éppen a megőrzendő béke és nyugalom nevében tegyen ilyet. És törvénybe ütköző, hogy fenyegessen.

Minősíti, mégpedig semmirekellőnek azokat, akik – nyilván nem a románok és az emlegetett cigányok – megemlékezni óhajtanak, akár az előző években. Minősíti a szervezőket, a lehetséges részvevőket. Miért lenne sértő bármelyik marosvásárhelyinek, hogy megemlékeznek valamiről a magyarok? Nem látom az okát. Azaz igen. A régi jó kommunista módszer jut eszünkbe: amiről nem beszélünk, mert esetleg nem beszélhetünk, az olyan, mintha nem is volna, legalábbis bizonyos idő múltán. És legkönnyebb valamit megtiltani. Jelesen éppen a demokrácia, a békés egymás mellett élés nevében… Ha előre tudja, hogy tiltakozó felvonulásra lehet számítani, miért nem azért tesz valamit a polgármester, hogy megoldja, ami ellen tiltakozni akarnak? Költői kérdés, nem várok rá választ…

Ugyanis a sértés fogalma az én fejemben valami egészen mást jelent. Hogy a marosvásárhelyi fekete márciusnak csak magyar elítéltjei voltak. Hogy a botokkal bevonuló hodákiakat és az őket felbiztató pópát azóta sem vonta felelősségre senki. Hogy Marosvásárhelyre ezerszám telepítették be a nem őslakos népességet, akik ráadásul még katonai segítséget is kaptak a költözésükhöz, valamint állami segélyt, miközben még mindig érvényben van ebben az országban egy olyan törvény, hogy mesterségesen nem szabad megváltoztatni a nemzetiségi arányokat.

A város vezetője „azt is kifejtette, hogy jobb lenne, ha mindenki saját városában ünnepelne, tiltakozna, s nem jönne más megyébe, más településre”. Bezzeg ennek az országnak egy másik városában, Sepsiszentgyörgyön nem ütközött törvénybe a hatalmas zászlóval történő felvonulás, erőfitogtatás… Egyben egyetértek a marosvásárhelyi polgármesterrel: tényleg jobb lett volna, ha mindenki a saját településén és megyéjében maradt volna, legalább száz éve.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Kozán István

Kozán István

Amíg nem késő

Tisztázzuk a legelején: a Sepsi OSK kiesése után a román sportsajtónak úgy kellett a titokzatos, egyetlen porcikájában sem román FK Csíkszereda a Superligába, mint egy falat kenyér. De mi, romániai magyarok hol vagyunk ebben a sokismeretlenes egyenletben?

Kozán István

Kozán István

Mars helyett inkább tényeket

Megyeitanács-elnökként gyöngyözte ki magából Biró Barna Botond a parajdi betonhiány hallatán, hogy az érintett „cégnek nincs mit keresnie Parajdon, szakmai arrogancia jellemzi őket”, meg egyébként is „Mars!”. Ennél azért többet várunk.

Kozán István

Kozán István

Ünneprontás

Minden kudarc egy esély is lehetne valami jobb kezdetére – valahogy így gondoltuk, miután végigszenvedtük a televízió képernyőjén keresztül a Sepsi OSK fociklub utolsó meccsét az első osztályban. Naivak voltunk.

Szüszer Róbert

Szüszer Róbert

Helló, ez már az új világ!

Ezt csinálja utánunk a hanyatló nyugat és a feltörekvő kelet: egy matekzseni próbálja bizonygatni igazát egy Facebook/TikTok-sztárral szemben!

Kozán István

Kozán István

A megyei tanács jogászai már nem teljesítenek jól?

Saját magának mond ellent vagy egyszerűen előremenekül Borboly Csaba? Esetében akár mindkettő igaz lehet. Nekünk azonban emlékeztetnünk kell a politikust arra, amiről ő ma már hallani sem akar.

Kozán István

Kozán István

Ideje

Munkaszüneti napok idejére is mindig két táborra oszlik az ország lakossága: azokra, akik szerint „végre”; és azokra, akik szerint „hát hogyne”.

Kozán István

Kozán István

Nyilván ezért is a média a hibás

Elhívták a sajtót egy olyan rendezvényre, amelyen három órán keresztül a pásztorkutyák és a turisták közötti békés megférés lehetőségeiről volt szó. Megoldást nem nagyon találtak a problémára, a médiát azonban jól megszidták.