Idén is szabadon árulják a lopott szajrét

Előző években is szóvá tettem, sajnos minden eredmény nélkül, hogy mekkora tolvajlás folyik ebben az országban ősszel. A lelkiismeret most sem engedi, hogy szemet hunyjunk, mert szeptember első napjaival kezdődően újból látszik, napnál világosabban: kertek, mezők, gyümölcsösök szarkái egyfolytában lopják a termést.

És pénzzé is teszik, akár utcasarkokon is. Elmegyünk mellettük, legfeljebb tüntetően félrefordítjuk a fejünket. Nem a mi dolgunk a számonkérés, sem a bíráskodás. Nem nekem és nem az olvasónak kell megoldani ezt a helyzetet. Vannak illetékesek, akiket ezért fizetnek…

Azt mondják, a lopott szajrét azonosítani talán a legnehezebb. A krumpli, a hagyma, paprika, kukorica az én kertemben is éppen olyan, mint a szomszédéban… Nincs ráírva a termelő neve. Na de a gyümölccsel más a helyzet. Nem vagyok szakértő, ám azt a legtöbb gazda tudja, hogy például az almát nem szeptember első napjaiban szokták szedni, és különösen nem a reggeli órákban, mindennap egy-egy szatyorral, zsákkal… Ugyanis az érés, a cukrosodás ezután kezdődik, tehát aki akkor szedte, csökkent értékű áruvá tette az almát. Ugyan csökkent ára is volt, mint most a diónak, hiszen olyan olcsón árulgatják az utcasarkokon, hogy csoda. Az is látnivaló, első ránézésre, hogy akik a koszos rafiaszatyrokból árulják a szajrét, életükben összesen egyetlen négyzetméter földet sem műveltek meg. Tehát nem termelők, csupán őszi tolvajok. Bezzeg nem kérnek tőlük (ős)termelői igazolványt, nem adóznak a jövedelem után, tehát megtűrik, hogy szabadon árulják a lopott szajrét.
Nincs ez így jól, miként az sem jó, hogy a mi adólejecskéinkből szociális segéllyel neveljék fel a tolvajok, betörők következő nemzedékét.

Jó lenne, ha idéntől megszűnne ez a helyzet. Ehhez viszont az kell, hogy minden apró lopás, egy szál hagyma, cső kukorica esetén is a károsult rendőrségi feljelentést tegyen és jegyzőkönyvbe vetesse a lopás tényét, illetve jelezze azt képviselőinknél, elöljáróinknál is. Talán ekkor derülne ki az őszi terménylopások méretére. Mert ami nincs, arról nem beszélnek…

A rendőröket is megértem. A zsák alma, krumpli, kukorica értéke nem olyan nagy, hogy eljárást indítsanak a tolvajocskák ellen. A rendőr legfeljebb ráijeszt a tolvajra, ha tetten éri, de ha nem… még az áll az erdő felől. Mert mindenkinek jogai vannak. És létezik az ártatlanság vélelme. Igaz, csak addig, amíg rá nem bizonyosodik valakire a bűn. Akkor be lehet kísérni, mert a rendőr is tudja: egyebet nem nagyon tehet. De még ez is valami lenne, ha másért nem, legalább addig nem lopna a tolvaj, amíg bent tartják!

Mi lenne, ha ezekről a szarkákról lista készülne, és a rendőrség eljuttatná azt a hivatalokhoz? Rögtön változna a kis tolvajlás megítélése, ha a tolvajokat törölnék emiatt a szociálisan eltartottak listájáról. A társadalom tartsa el alanyi jogon azokat is, akik ellene tesznek?

A román alkotmányban azt olvashatjuk, hogy az állam garantálja a magántulajdont. De arról nem esik szó: hogyan. Az őszi terménnyel a materialisták alaptétele jut eszembe: az anyag nem vész el, csak átalakul. A magántulajdon sem vész el, csak… gazdát cserél. Az illetékesek szemhunyása által. Hát ezzel is a tolvajlást tűri meg a társadalom.

Ha az, aki a társadalom „aljára” szorult, szükségből, a felső tízezer úri passzióból vagy szokásból lop, miért képzelik, hogy éppen a termelők tömege tűri bamba nyájként, hogy minden évben nyírják a gyapját, lopják a kertjét?