Ideje a megmérettetésnek

A párt országos választmányának múlt vasárnap ismertetett szándéka szerint az Erdélyi Magyar Néppárt saját jelöltet indít a novemberi államelnök-választáson.

Tudjuk, az RMDSZ 1996 óta – aktuálpolitikai megfontolásokból – minden egyes alkalommal saját jelöltet állított. A mindenáron kormányzásra törő „szövetség” alkupozícióinak erősítését remélte ezáltal, s reméli ezúttal is. Az, hogy 1996 és 2009 között a felére csökkent a jelöltjére leadott szavazatok száma, a jelek szerint senkit nem aggaszt az RMDSZ-ben.

A Néppárt nyilván nem a fenti megfontolásokból döntött a jelöltállítás mellett. Talán az EP-választásokról való – komoly presztízsveszteséggel járó – távolmaradását próbálja valamiképpen feledtetni. Egyben pedig egyértelművé tenni, hogy a távolmaradás oka nem az attól való félelem volt, hogy nem lennének képesek a szükséges 200 ezer támogató aláírást összegyűjteni.
Milyen lehetséges érvek szólnak a jelöltállítás mellett? Elsősorban azok a médiaszereplési lehetőségek, amelyek által a jelölt és az őt támogató erők ismertethetik – ebben az esetben elsősorban a román választópolgárok előtt, de a magyar közösség felé is – az általuk szorgalmazott különböző autonómiaformákra, illetve a többség-kisebbség, azaz a román–magyar viszony rendezésére vonatkozó elképzeléseiket.

Nem mellékes az sem, hogy nyílt színvallásra kényszeríthetik az utóbbi időben az RMDSZ-szel önfeladó módon kollaboráló Magyar Polgári Pártot, amely nem térhet ki a döntés elől: megmarad végérvényesen – és kiszolgáltatottan! – a „Nagy Testvér” árnyékában, amelynek alternatívájaként képzelték el megalakítói, vagy rendezi viszonyát a vele – legalábbis nyíltan ezt még senki sem cáfolta – azonos értékeket valló és célokat követő Néppárttal.

Tusványoson megtörtént az első, igaz, tétova, de nagy lelkierőt követelő lépés: a Néppárt elnöke elismerte, hogy elhamarkodott, kellően át nem gondolt lépés volt a pártalapítás. Azóta az MPP térfelén pattog a labda… Még az MPP vezetői előtt is evidenciának kell lennie – amíg ezt nem ismerik el, addig inkább az RMDSZ felé navigálnak –, hogy az erdélyi magyar politikában igenis meglévő törésvonal az autonomisták és a kollaboránsok, az elvi politikát követők és a román hatalomba beépülők között húzódik, s ezért minél hamarabb tiszta vizet kell önteni a pohárba.
Mindenesetre komoly erőpróba már a jelöltállításhoz szükséges támogató aláírások összegyűjtése is. Ha erre képes lesz a Néppárt, már az erkölcsi győzelemnek számít. Magán a választáson pedig,  ha annyi voksot gyűjt majd, mint ahány aláírást, már bizonyíthatja, helye van az erdélyi magyar politikai porondon.

És végül néhány szót a jelölt személyéről. Szilágyi Zsolt egyike a rendszerváltás utáni időszak legtehetségesebb, legfelkészültebb  politikusainak. 1990-től 2004-ig tagja a román törvényhozásnak, 1996-tól az RMDSZ Reform Tömörülés nevű belső ellenzéki csoportosulásának meghatározó egyénisége. A Magyar Polgári Szövetség és a belőle kinövő párt alelnöke, majd az Erdélyi Magyar Néppárt alapítója és alelnöke. Egy sikeres választási szereplés után személye körül szerveződhet újra az erdélyi magyar nemzeti, konzervatív, polgári oldal.