Hiányzik a civil összefogás

Nincs becsben a monumentális művészet Csíkszeredában. A Csíki Játékszínben a színpad fölötti mozaik, a Cantata Profana, amelyet Márton Árpád, Gaál András és Pálffy Árpád képzőművészek alkottak, több mint egy évtizede le van takarva. Parászka Miklós színházigazgató szerint a mű zavarná a színházi előadásokat. Néhány éve, amikor Nagy Imrére emlékeztek a városi művelődési házban, Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő nyilvánosan fejezte ki tiltakozását, kérte, hogy vegyék le a leplet az alkotásról. Azóta sem történt előrelépés, nem szereltek fel a mozaik elé elhúzható függönyt sem, pedig ezt a köztes megoldást elfogadná a színházigazgató.

Ennek tükrében valószínű, még nagyobb gondot jelent elérni, hogy újra teljes mértékben látható legyen Zsigmond Márton Felszabadulás című alkotása a mozi homlokzatán, hiszen úgy alakították át a Majláth Gusztáv Károly téren található épületet, hogy részben eltakarják a 163 négyzetméteres mozaikot. Jelenleg még bizonyos szögekből látható majdnem az egész kompozíció, de valószínű, amikor a kávézót létrehozzák az alkotás tövében, nagyobb lesz az elfedés. Úgy tűnik, ez ellen sincs különösebb tiltakozás, a város lakossága ezt is elfogadta, akár a Cantata Profana eltakarását.

A művész gyakorlatilag egyedül küzd a közel másfél évtized alatt létrehozott munkája eszmei értékének megbecsüléséért és az alkotói szabadság tiszteletben tartásáért. Mint kiderült, szélmalomharcot vív, az önkormányzathoz írt beadványára azt a választ kapta, hogy egy következő felújításnál veszik figyelembe szakmai tanácsait. Furcsállom, hogy ezt a terv elkészítésekor miért nem lehetett megtenni.

Az irodalmárok egy része ugyan az alkotó mellé állt, mivel Cseke Gábor közíró, újságíró készített vele riportot, amelyet közölt a Székelyföld folyóirat. Éppen a riport bemutatóján hangzott el, hogy konkrétabb formát kellene öltsön a részleges eltakarás elleni tiltakozás. Csakhogy hiányzik ehhez a megfelelő civil kurázsi. Noha a közönségtalálkozón felmerült az ötlet, hogy aláírásgyűjtést kellene kezdeményezni, senki sem fogalmazta meg azt a dokumentumot, amit a jelenlévők kézjegyükkel láthattak volna el.

A bemutatót követő nyílt beszélgetésen – borozgatás közben – néhányan egyetértettek a jelen levő alkotóval, de hamar lecsillapodtak a kedélyek, és a koccintások után mindenki békésen hazament. Talán közrejátszott ebben az is, hogy a találkozóról éppen azok hiányoztak, akik az ügy érdekében (még) tehetnének valamit, gondolok itt a város vezetőire vagy az épület felújítását tervező építészre. Úgy tűnik, Csíkszeredában a felszabadulás még várat magára. Másutt általában megbecsülik a köztéri művészeti alkotásokat, nálunk nemcsak a létrehozásukért, hanem a védelmükért vagy „újra-feltárásukért” is csatát kell vívni.