És te hol szülsz?

Közhely, de igaz, hogy ha nem velem történik meg, el sem hiszem azt amilyen állapotok uralkodnak a háromszéki megyeszékhelyi kórház szülészetén illetve az újszülött osztályon. Az elmúlt években született „sepsiszentgyörgyi” kisbabák mintegy nyolcvan százaléka a kézdivásárhelyi kórházban jött a világra, de sokan választják a várostól nem messze található magánkórházat is. Ennek oka – magyarázták a kismamák, az alternatív szülési módok, a tisztább környezet, barátságosabb személyzet. Tudni kell, hogy mifelénk nem a vízben szülés az alternatív lehetőség egy magánkórházban, hanem a tisztaság, higiénia és szoptatás-barát környezet. Ezért választják sokan ezt a lehetőséget.

Az átlagtól eltérően én mégis a megyeszékhelyi kórházat választottam, úgy gondoltam a legfontosabb úgyis az orvosba vetett bizalmam, az a pár kórházi nap meg úgyis gyorsan eltelik. Mégsem telt el annyira gyorsan, főleg, hogy öt napig nem lehetett zuhanyozni, mivel a mosdó és zuhanyzó inkább hasonlít egy hajléktalanszállóhoz, semmint egy kórházi helyiséghez. Mindez, egy jelenleg újjáépítés alatt álló intézményben. A kórtermi folyosó méterekről bűzlik a terjengő cigarettafüsttől, melyet néhány terhes kismama ereget a mosdóban – senki nem szól rájuk, a nővérek és ápolók messze elkerülik a folyosó ezen részét. Egyébként a zuhanyzó és illemhely olyan állapotban van, és annyira mocskos, hogy a közegészségügy ennél sokkal tisztább kocsmát is zárt be rendetlenség miatt. Épp ezért nevetséges, hogy a látogatók számára kötelező a műanyag védőcipő.

Ebben a kórházban arról szó sem lehet, hogy baba-mama szoba, és a szoptató-barát környezet is csak szórólapon létezik. Mivel egyikünk sem a szoptatás tudásával jön erre a világra, gondoltam,majd kapok segítséget, hiszen a kisbaba-osztályon szórólapokkal árasztják el az újdonsült édesanyákat: a kismamát megtanítjuk a helyes szoptatás technikájára és az újszülött körüli teendőre. Ehhez képest tőmondatokban, hányavetin, néha egész agresszíven szidják a mamákat amiatt, hogy nem sikerül elsőre összeszokni a kisbabával és helyesen táplálni őt. Segítséget tehát nem kaptam, támadást annál többet: mit képzelek, hogy kérdezni, netán kérni merek a nővérektől valamit? Ők nem kapták meg a havi ételjegyüket, kevés a bérük, kevesen vannak és sok a kisbaba, akit el kell látni és különben is elegük van már mindenből. Ez lenne az emberi része a kórháznak, de nem beszéltünk még az anyagi hiányosságokról, hiszen a vattától kezdve a pelenkáig mindent a páciensnek kell vinni.

Mindenesetre legközelebb én is a kézdivásárhelyi kórházat választom, vagy valamelyik – remélem addig még épülő – magánklinikát, ahol a nővérek nem udvariatlanok és nemtörődömök a beteggel, hanem tényleg a baba-mama érdekeit szolgálják. A legszomorúbb az, hogy bár valóban alulfizetettek az egészségügyi dolgozók, ezt a betegek érzik leginkább, holott aki nem tud szívvel lélekkel ellátni egy beteget, kismamát, kisbabát, az válasszon másik foglalkozást. Szomorú az is, hogy a városunkban a szülészet alternatíváját a tisztaság és kedvesség jelenti, amit a megyei kórházban nem kapnak meg a kismamák. Emiatt születnek Kézdin a szentgyörgyi gyermekek. Ott – bár az is állami intézmény – valamit jól, jobban csinálnak.