Befellegzett az életjáradéknak

Január elsejétől megszűnt az életjáradék-program. Öt évvel ezelőtt a nagy kampánnyal bevezetett, újszerűenk kikiáltott támogatási (?) formának akkora feneket kerítettek, hogy még a mezőgazdász szakemberek közül is sokan bedőltek neki, s biztatták a vidéki embereket, hogy kössenek életjáradékot az el- vagy bérbeadott földjeikre. Furcsamód senki nem számolt akkoriban, csak bíztatta, noszogatta a parasztembert, hogy adja el a földjét, mert akkor az államtól élete végéig évi 100 eurót kap. Mit is jelent ez a horribilis összeg lebontva? Azt, hogy napi 27 eurócentet kap a volt-gazda élete végéig minden hektár eladott földért, ami mai árfolyamon számolva mesés 1 lej és 10 banis jövedelmet jelent számára naponta. Vásárolhat belőle fél kenyeret, vagy egy vékony szál gyertyát, aminek a világa mellett sírdogálhat bánatában, emlékezve arra, hogy korábban földje is volt neki.

Azzal is kecsegtették, hogy ha csak bérbe adja a földet, akkor évi 50 euró üti a markát minden hektár árendába adott szántóföldért. Ami ugyebár napi 55 banis mesés jövedelemhez juttatja. Az már csak potomság, hogy ebből gyertyára sem futja. De legalább a föld feletti tulajdonjoga megmarad, bármikor felmondhatja a bérleti szerződést. Ám akkor elesik napi 55 bani jövedelemtől.

A dologban az a fura, hogy még erdélyországi agrármérnökök, gazdasági szakemberek is beálltak a hozsannázók sorába, s biztatták folyton-folyvást a parasztembert, hogy használja ki a mesés lehetőséget. Amiről mostanra kiderült, hogy nem lehetőség, ám valóban mese.

Mert most, öt évvel később visszalépett az agrárium. Január elsejétől lefújta az életjáradék-programot. Hogyaszongya, a júnió csak három évre engedélyezte. Tényleg? És ezt akkor miért nem mondták? Vagy akkor még az unió is titokban tartotta a terminust?

Kérdés, hogy az a nem túl sok, ám annál szegényebb ember, aki föld nélkül maradt – mert eladta az életjáradék reményében – ezután mit tesz? S a három év mitől lett öt?

Már a nagy dérrel-dúrral elindított kampány idején akadtak józanabb emberek, nem feltétlenül agrármérnökök, akik figyelmeztettek - kihúzzák talpunk alól a földet. Ők tudtak valamit. Ami mára bebizonyosodott. Nem az utca egyszerű embere vásárolja fel a földeket aprópénzért. De nem ám! Hanem a Becali, Triţă Făniţă és hasonló, hegyeken túlról érkező, rovottmultik, akik már erdélyszerte is tönkretettek hajdan jól termő szőlősöket, szántókat. És azt is tudták, hogy a föld nélkül maradó, szegénységből még nagyobb szegénységbe jutók az erdélyi remény- és józanész-vesztett parasztok. Akik hiú ábrándok hatására ész nélkül elkótyavetyélték azt, amit apáik, nagyapáik, dédapáik, ükapáik véres verejtékükkel szereztek – az anyaföldet.

Tulajdonképpen örülnünk kell, hogy befuccsolt ez a járadékosdi. Így legalább megmarad az, ami ősi jogon is a miénk volt. Hogy néhány százan, néhány ezren ráfáztak? Az okulás áldozatokkal jár, ezt megtanulhattuk az eltelt ezeregyszáz esztendő alatt.