Az RMDSZ történelmi sikereiről és kudarcairól

Az RMDSZ, ha jót akar az erdélyi, romániai magyarságnak, akkor bizonyos értelemben el kell fordulnia tőle, s neki kell állnia a románsággal tárgyalni. Igencsak sarkítva s leegyszerűsítve, de ha közérthetőre akarom fordítani Salat Levente etnopolitikára szakosodott politológusnak, kolozsvári egyetemi oktatónak az RMDSZ történelmének elmúlt több mint negyed évszázadáról és jelenkori perspektíváiról szóló tanulmányát, akkor valahogy így fogalmaznék: paradox módon az RMDSZ-nek kevesebbet és realistábban kellene kommunikálnia a saját választóival, és több üzenetet kellene megfogalmaznia a román többség felé, eladhatóvá, fogyaszthatóvá és miért ne, szimpatikusabbá tennie a magyar közösség törekvéseit.

A román nyelvű tanulmányt – amelyet az alábbiakban kivonatosan próbálok ismertetni – a kolozsvári kisebbségkutató november 8-án a Demokráciakutató Központ honlapján hozta nyilvánosságra. Az RMDSZ 25 évének történelmét áttekintve és értékelve fogalmaz meg analitikai megközelítésű következtetéseket. Az érdekvédelmi szervezetből lett, mára inkább politikai pártként működő szövetség története egybevág az erdélyi magyarság rendszerváltozás utáni történelmével, már csak ezért is érdemes átrágni magunkat rajta. Salat több korszakra osztja ezt az időszakot: 1990–1996 között az építkezés korszaka volt, amikor felépült a romániai magyarság ma is ismert kulturális intézményrendszere, ekkor alakult a legtöbb magyar iskola, jöttek létre a színházak, múzeumok és egyéb kulturális intézmények. Ez Salat megfogalmazásában a „párhuzamos társadalom” létrehozásának időszaka. 1996-ban – éppen húsz éve – lépett először kormányra az RMDSZ. Ez a „párhuzamos társadalom” építéséről szóló stratégia megváltozásával járt, hisz innentől kezdve a párhuzamos társadalom tagjai igényelni kezdték a többségi társadalom államának struktúráihoz való hozzáférést.

Salat tanulmányában hosszan értekezik erről az időszakról: az 1996. november végi SZKT-s vitákról, amelyek végül jóváhagyták az RMDSZ kormányra lépését, és elindították az RMDSZ átalakulását érdekvédelmi ernyőszervezetből központosított vezetésű politikai párttá. A kutató a bel- és külpolitikai kontextus elemzése után végül arra a következtetésre jut, hogy helyes volt az RMDSZ akkori döntése még akkor is, ha arra gondolunk, hogy ez által több kisebbségvédelmi eszközről lemondott, és a román–magyar alapszerződés amerikai nyomásra történő aláírásával Magyarország elvesztette azon jogot, hogy védhatalmi státust gyakorolhasson a romániai magyarság felett. Igazából nem volt azonban más választása – teszi hozzá Salat –, rosszabbul járt volna a romániai magyarság, ha meg akarta volna akadályozni a NATO befolyását Kelet-Európára kiterjeszteni szándékozó amerikai szándékokat.

A kormányra lépett, és a hosszú ideig kormányban levő vagy egy-egy kormányt kívülről támogató RMDSZ stratégiája ezután radikálisan megváltozott. A 2000 és 2004 közötti, Năstase-kormányhoz köthető, a helyi autonómiát és nyelvhasználatot elismerő közigazgatási törvényt a szövetség egyik legnagyobb sikereként lehet értékelni. 2004 és 2014 közé tehető Salat meglátásában az a korszak, amely nemcsak az államstruktúrában való részvételt, hanem az állam forrásainak a magyarlakta vidékek felé történő csatornázását tartotta központi elemnek. Ebben is voltak részsikerek, de nem oly átütő erejűek, ami elhallgattatta volna az RMDSZ-szel szembeni egyre erősödő, kritikus hangokat.

Miközben az RMDSZ nem tudta elfogadtatni megfelelően a kormányzati részvétel szükségességét, az addig fegyelmezett szavazóbázisának egysége megtört, a választópolgárok kezdtek lemorzsolódni. Ennek hatására a szövetség diskurzusának szintjén is változások álltak be, ez azonban nem járt a szavazóbázis megszilárdításával.

Salat Levente úgy látja, kontraproduktív volt az önálló magyar egyetem és az autonómia fő célkitűzéseit úgy zászlóra tűzni, hogy közben tudhatták: e célok eléréséhez a többségi román társadalom támogatására is szükség lesz. Vajmi keveset tett az RMDSZ azért, hogy a románság számára fogyaszthatóvá, egyáltalán szalonképessé tegye e törekvéseket. De nem csak ezt rója fel az RMDSZ bűnének az egyetemi oktató. Az erdélyi magyarságot megcélzó kommunikációban az önálló egyetemre és az autonómiára helyezett hangsúly frusztráltságot, a sikertelenség érzését kelti.

Hiba volt Salat szerint többek között az is, hogy nem fordítanak figyelmet a szocializáció során a többségi társadalom tagjaival való kapcsolattartásra, emellett az erdélyi magyart abban az illúzióban ringatták, hogy úgy élhet Romániában, mintha Magyarországon élne, miközben a román társadalomban való érvényesüléshez olyan képességekre van szükség, amelyekre Magyarországon nem és fordítva. A kialakult ördögi körben a magyarság a román államban ellenséget, a román állam pedig a magyarságban instabilitási faktort lát. Ha az a cél, hogy Románia olyan jóléti állam legyen, amelynek polgárai barátságosak és megértők egymással, egyúttal a magyarság törekvéseivel szemben is, akkor az erdélyi magyarságnak is fel kell vállalnia helyét a román politikai közösségben, s szolidárisnak kell lennie a többségi társadalommal – állapítja meg Salat.

Az erdélyi magyarságnak mint közösségnek a fennmaradása Salat szerint jelen pillanatban igencsak bizonytalan. A többségi társadalom felé való nyitás mellett szükség volna arra is, hogy az RMDSZ szembenézzen a magyarsággal és tisztázza: ennek a fennmaradásnak ára van, ugyanis olyan közösségi kompetenciák elsajátítására kellene fektetni a hangsúlyt, amelyek figyelembe veszik a többnemzetiségű valóságot.