Az elsodort város

Székely város-e Székelyföld egykori fővárosa, Marosvásárhely? – merült fel a kérdés a minap egy alternatív történelemkönyv vásárhelyi bemutatóján. „A vásárhelyi magyar lakosság eredetét tekintve világos, hogy többségében ma már nem székely származású a közösség” – vélekedett a témában jártas kiváló szakember. Nos, ebből következően megválaszolhatnánk a kérdést akár egyszavas kijelentéssel is… Ehelyett talán helyénvalóbb lenne elgondolkodni azon, hogy a földrajzilag Kolozsvár és Székelyudvarhely közötti félúton fekvő egykori Székelyvásárhely merre sodródik, a tömbmagyarság vagy a szórvány felé?

Az 1989-es politikai fordulat pillanatában, s még a 90-es évek derekán is úgy tűnt, hogy Vásárhely az erdélyi magyarság szellemi, gazdasági és politikai központjává válhat. Reménykedésre adott okot a kezdeti „forradalmi” hevületben támadt lelkesültségen túl, hogy a város, az erőszakos betelepítések ellenére, megőrizte magyar többségét. Igaz, 1990 fekete márciusa után megtört a remény, felgyorsult a kivándorlás. (Amihez a román-magyar „vasfüggöny” megszűnte is hozzájárult.) Ennek ellenére, még az 1992-es népszámlálás adatai szerint is, a magyar lakosság jelentette a többséget. A kilencvenes években sorra magyar polgármesterek álltak a város élén, el egészen 2000-ig, amikor először került demokratikus úton, azaz szabad választások révén román nemzetiségű politikus a tisztségbe. Ekkor fordultak át az etnikai arányok a románság javára, legalábbis a 2002-es népszámlálás adatai szerint.

Az ezredforduló jelentette a fordulópontot, ekkortól vált nyilvánvalóvá, gyorsult fel a magyarság háttérbe szorulása. A 2000-es helyhatósági választások kudarca, a polgármesteri szék elvesztése után Markó Béla akkori RMDSZ-elnök még Vásárhely-stratégia kidolgozásáról, intézményépítésről, fiatal szakemberek, egyetemi oktatók idevonzásáról beszélt. Maradtunk a szavakkal. No meg az RMDSZ-politikusok vagyonosodásával, pereputtyuk helyzetbe hozásával.

Az ezt követő helyhatósági választásokon sorra buktak meg a „Szövetség” polgármesterjelöltjei, név szerint Kelemen Atilla, Borbély László s legutóbb Frunda György. A város magyarsága, az állandósult kudarcélmények hatására, folyamatosan hátrál, mára már elért a falig. Egyesek szerint azon is túl… Az idősebbek, különösen a nyugdíjasok belefásultak a túlélésért folytatott napi küzdelembe, elfordultak a közélettől, a politikától, a fiatalok pedig azt keresik, hol, merre, a világ mely táján találhatják meg egyéni boldogulásukat.

Ezek után ha azt kérdeznék, merre tart Vásárhely, azt kellene válaszolnunk, hogy egyre távolodik a Székelyföldtől, a tömbmagyarságtól és feltartóztathatatlanul sodródik Kolozsvár, a szórvány felé.