Alig-életek üzenete

A kép ma már sokkal árnyaltabb. Ha csak a visszafogott orvosi véleményeknek adunk hitelt, akkor is drámai módon rajzolódik ki előttünk a rögvalóság: szinte bárhol, bármikor előfordulhat hasonló tragédia. Az alulfinanszírozottság, a rossz gazdálkodás, az emberi-szakmai igényességnek az adott körülmények között szinte törvényszerűen bekövetkező erodálódása országszerte időzített bombaként ketyegő egységekké alakították az egészségügyi intézményeket. Azokat a helyeket, amelyekkel az ember többnyire a gyógyulást, a megnyugvás reményét rokonítja.

A giulești-i kórházi dráma minden jel szerint csak a jéghegy csúcsa. A mélyben olyan állapotok dúlnak, amelyekről talán fogalmunk sincs, és amelyek „konzerválásának” felelőssége is nehezen azonosítható. Ha mégis megpróbálnánk, akkor az első számú mindenképpen az egészségügyi miniszteré, még akkor is, ha aránylag új tárcavezetőként még nagyon sok fehér folt lehet Cseke Attila tárgyismeretében és tájékozottságában-tájékoztatottságában. Lemondása automatizmusként kellett volna kövesse az eseményeket, ahogy az felelős politikai osztállyal rendelkező országokban rendre megtörténik. Még akkor is, ha tudjuk: pech, hogy éppen minisztersége alatt süllyedt a román egészségügy ezekbe a mélységekbe, szegényedtek el végzetesen a kórházak. Az orvostársadalom öntudatosabb része évek óta hangoztatja, hogy a folyamat csak erre vezethet, és a már régen halaszthatatlan, mégis halogatott tényleges reformintézkedéseknek óhatatlanul lesznek áldozatai. A barikád mindkét oldaláról.

A csecsemők hozzátartozóit érthető módon aligha érdekli mindaz a szakmai-erkölcsi mélyrepülés, ami idáig vezetett. Feltéve, ha egyáltalán ez a gödör legmélyebb pontja. Az idén megrendszabályozott családorvosi rendszerhez hasonló módon működik több szerencsésebb országban az egészségügyi ellátás. Nálunk azonban egyelőre az a megközelítés a domináns, miszerint a rendteremtési kísérlet egyetlen „eredménye”, hogy csak a „legelszántabb” betegek kerülhessenek orvos elé, kaphassanak receptet, szakorvosi beutalót. Hasonlóan bűnösen általánosító és demagóg állítás, hogy a kórházak önkormányzati tulajdonba adása óta elhalálozott betegek az átmenet áldozatai.

A következményeket ettől függetlenül vállalni kell, és nem csak a giulești-i kórház vezetőinek. A finanszírozási gondok, a korrupció mellett ugyanis az egyre mostohább körülményekhez hozzákövesedett több generációnyi intézményvezetői és orvosrutin megváltoztatása is hasonlóan fontos. Az eltávozott alig-életek most egy miniszter távozását és a reform folytatását követelik. Másképp nem mehet tovább.