Rovatok

Tömegesen érkeznek az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi demokráciaközpontba, idősek és fiatalok szorongatják a dédapa munkakönyvét, születési bizonyítványát vagy katonakönyvét. Legtöbbjük boldog megnyugvással veszi tudomásul, hogy végre tényleg magyar állampolgárok lehetünk, bárhol is éljünk a világon. Van azonban olyan ember is, aki úgymond nem enged a negyvennyolcból, él még benne 2004 december ötödikének a megaláztatása, úgy gondolja, az állampolgárság megadása csupán politikai fogás, és nem a népakarat diktálta.

Az ellenzékből vált kormányzati erő mégis elhozta az erdélyi magyaroknak az állampolgárságot, és igyekszik elősegíteni az autonómiát is. Jóllehet pár évvel ezelőtt ugyanez az erő volt az, amely a Bencsik András-féle Demokrata című lap hasábjain prominens vezéralakokat megszólaltatva prognosztizálta, hogy a román EU-csatlakozás megszavazása Székelyföld autonómiája nélkül magyar vétót fog eredményezni. Mondhatni, hogy a narancsingesek kezében volt az autonómia, ők mégis egyöntetűen szavaztak igennel a csatlakozásra, tehát Bencsik úr saját klientúrája felett mondott ítéletet. Ettől eltekintve azonban valóban fontos előrelépés történt a kettős állampolgárság ügyében.

Az elmúlt években a különböző politikai alakulatok állásfoglalása mellett az emberek is sokféleképpen látták a kettős állampolgárság ügyét. Hat év távlatából sem értem igazából, hogyan lehet megvezetni egy épeszű társadalmat, elhitetni vele különböző képtelenségeket. Ezért valahol megértem azokat, akik még mindig felháborodva gondolnak 2004 decemberére, ugyanakkor hiszem, vallom és látom, hogy a 15 milliós magyarság legfontosabb kérdései egy centralizált helyen – Budapesten – dőlnek, avagy sikkadnak el, mind a magyarellenes atrocitások, mind akár az autonómia kérdése.

Én úgy gondolom – és ezt javaslom mindenkinek, a sérelmek ellenére is –, hogy mivel a 386 magyarországi honatya nagy része megegyezésre jutott abban, hogy vagyok-e annyira magyar, mint voltak őseim, és megteremtették rá a nemzetközi jogi normáknak megfelelően a lehetőséget, hogy a közös nyelven, kultúrán, történelmen túl jogi alapok is összekössenek bennünket, én félreteszem a hat évvel ezelőtti elkeseredésem szülte elutasító büszkeségemet, és felveszem a magyar állampolgárságot. Így az útlevélen a címerpajzs tetején a szent korona számomra elmondhatatlanul kedvesebb lesz a sasnál. Azt gondolom, mindannyiunk számára kedvesebb lesz.