A szomszédság

Mancika, a frissen elvált könyvelőnő életet vitt az udvarba. Szava csilingelés. Ha jön-megy, illat leng utána. És nyitott ablakán át szinte egész életét láthatóvá teszi, a sülő hús illatától a ruhapróbákig.

A szűk udvart két épület határolja, egyikre múlt évben húztak emeletet, és a közelnél is közelebb vannak egymáshoz. Ezért még az emeleti ablakokon is sötétítő függöny van mindenkinél. Annamari, a kedves üzletvezető általában estefelé ér haza, nála akkor kezdődik az élet. Ricsi, aki amúgy Richárd, gázóra-leolvasó, és autóját az udvar hátsó végében tartja. Norbert informatikus, halk klasszikus zene folyik ki ablakán még a hajnali órákban is, aztán délután aludna, ha tudna. Mert délután mozgalmas az udvar. Hazaér Kitti, akinek barátja néha szabadon engedi nagy kutyáját, emiatt némely bérlő csak telefonálgatások után mer belépni a kapun. A kaput amúgy zárják nappal is, az autók, a kiterített ruhák, a nyitva hagyott ablakok miatt. Éjszakára azonban ha záratlan marad, a későn jövő és a tudománynak élő villanyszerelő, Robi tüntetően kettőt fordít a kulcson. Olyankor a vendég kísérettel engedhető ki. A szemérmes pillantású, szőke Gyöngyike téháipszilonos nemesi nevet visel, és hajnalban hangos rajzfilm megy a tévében nála. Két lakrészbe nyurga diákok költöztek kettesével ősztől, a műanyag palackokat sosem tapossák laposra, emiatt szerdára már megtelik a kuka, pedig csak pénteken jár a szemetes. Két pénztárosnő, egy hosszú körmű, elegáns banktisztviselőnő meg egy tűzoltó lakik itt már évek óta, és a leghátsó emeleti részben egy középkorú tanító, aki újságokat járat, és hétvégén jó időben tanítványaival kirándul.

Ha valahol felnevet valaki, megrezzen a szomszéd ablak. A sokféle zene összekeveredik, és reggeltől éjfél utánig még madár sem száll az udvarra emiatt. A beszéd ki- és behallszik, információs zakuszka lesz belőle, amit senki nem tud kizárni az életéből. Aki teheti, délutánra elmenekül vagy becsukja az ablakokat. Ha valaki végigkopog az udvaron, nem tudni, ki az és bekopog-e valakihez. Nincs magánélet, és nincs közösségi élet. A postaládákban hetekig hányódnak a számlák, ám mégse kapcsolták ki a villanyt, gázt még sehol.

Egy nagy csoda ilyen helyen élni. Mégis van, aki évek óta bírja. Veszekedés nincs, bár a hangerő néha ezt sugallná. Három szobakutyust és két cicust tartanak összesen. Kisgyerek egy sincs. Ha vendégek jönnek, a gyerekeket mégis mindenki kényezteti. De közös névnapok, ünnepségek nincsenek.

Mancika mindenkivel beszélget. Mert Mancika olyan beszélgetős fajta. Kedves, őszinte, jóindulatú. Meg minden, ami jót rá lehet mondani egy emberre. Meg egy nőre. Szóval kilóg a sorból. Mancika az ajtaja elé hívja valamelyik lakót kávézni, és kiülnek az udvarra, Mancika nem bőgeti a rádiót hajnalban és éjfél után sem nyög a televízió, Mancika nem lefekvés után zörgeti az üres befőttesüvegeket. Fehérneművel tele szárítót sem tesz az udvarra, és nem bográcsozik hétvégén nagy társasággal az udvar végében.

És Mancika mindenkin tud segíteni. Gombot varr fel a diákoknak, csőkulcsot lehet tőle kérni, ha valahol valamit szerelni kell hirtelen, és rá lehet bízni a számlafizetést, ha valaki több napra elutazik. Ő tudja, hogy Ricsi, a gázóra-leolvasó majd tanyán vesz házat, ahol kilométernyire nincs szomszéd, se öleb. Ismeri a tanító menyasszonyát. Olcsón szerez számítógépet a tűzoltónak, és a teljes Vivaldit, Brahmsot empénégyben odakölcsönzi az informatikusnak.

Pedig Mancika nem is szomszédol, nem szokása.