A kutya ugat, a karaván halad

Kezdjük az elején: az 1989-es romániai gengszterváltáskor az erdélyi magyar nemzeti közösség által megfogalmazott legfőbb követelések egyike – az autonómia és a Bolyai egyetem mellett – a MOGYE önálló magyar tagozatának visszaállítása volt. Amíg tartott a kezdeti lelkesedés, az úgynevezett forradalmi lendület, úgy tűnt, van esély céljaink elérésére. Aztán következett Vásárhely fekete márciusa, s vele együtt a kijózanodás. A magát az erdélyi magyarság egyetlen legitim érdekvédelmi és közképviseleti szervezetének tartó RMDSZ sorra adta fel az említett célok követelését: magyar tannyelvű önálló állami tudományegyetemről azóta sem beszélnek, autonómiáról viszont, igaz, többnyire kampánycélból, már igen.

Sokáig úgy tűnt, a MOGYE az az intézmény, ahol a leghamarabb érhető el valamiféle áttörés. A kezdeti tagadhatatlan előrelépések alapján – a magyar nemzetiségű diákok létszámának a hirtelen megugrása, majd lassú közelítése a románokéhoz; a magyar nyelvű képzésnek biztosított helyek elkülönítése – abban reménykedtünk, hogy hosszú távra biztosítható a romániai magyar orvosképzés. Hiába figyelmeztettek egyesek, hogy vészesen romlik a magyar oktatók aránya, veszélyeztetve ezáltal magát a magyar nyelven folyó képzést, süket fülekre találtak. Az még hagyján, hogy az egyetem román vezetősége nem tekintette szívügyének a magyar oktatók létszámának növelését, de az a tény, hogy neves magyar professzorok  – érdektelenségből, hamisan értelmezett szakmai féltékenységből – elmulasztották kinevelni utódjaikat, nos, az már számos, köztük a szóban forgók nemzeti elkötelezettségét is érintő kérdést is felvet.   

A Boc-kabinet megszorító intézkedései nyomán egyre népszerűtlenebbé váló RMDSZ az oktatás terén próbált valamiféle engedményeket kicsikarni a kormányzattól. Ezek sorába tartozott a multikulturálisnak kikiáltott három egyetemen – Babeş-Bolyai, vásárhelyi művészeti és a MOGYE – létrehozandó önálló magyar karokra vonatkozó döntés. Az első kettőben különösebb gond nélkül létrehozták a viszonylagos önállósággal bíró magyar karokat, a MOGYE román többségű szenátusa viszont, az egyetemi autonómia leple mögé bújva, a mai napig akadályozza a vonatkozó törvény alkalmazását. Az RMDSZ pedig, a kormány tagjaként, nem képes arra, hogy jogkövető magatartásra bírja, kényszerítse a MOGYE vezetőségét.

Jelenleg ott tartunk, hogy az egyetem magyar nemzetiségű szenátusi tagjai gyakorlatilag nem vesznek részt a vezetőtestület munkájában, sőt maga a rektorhelyettes, Szilágyi Tibor is állítólag az egyetemről való távozását fontolgatja. Közben pedig harmadik esztendeje, hogy a hivatalos tanévnyitó ünnepségről testületileg távol maradnak mind a magyar oktatók, mind a magyar diákok, így próbálván tiltakozni az intézmény vezetőségének önkényes magatartása ellen. Arra azért kíváncsi lennék, mi motiválhatta Benedek Imre professzort arra, hogy – amolyan „sztrájktörőként”  – részt vegyen az idei tanévnyitón.

Úgy tűnik, hiába minden pereskedés, a magyar szenátusi tagok ellenállása: a kutya ugat, a karaván halad. Különösebb képzelőerő sem szükségeltetik ahhoz, hogy lássuk, mi lehet a folyamat vége.  Kimondom: a magyar nyelvű orvosképzés megszűnése. Laikusként, jó szándékú kibicként magam is úgy látom, hogy az egyetlen igazi megoldás egy új, önálló magyar tannyelvű orvosi egyetem alapítása lenne.

Szentgyörgyi László