A kétülőkés vécé

A fényképek, filmek bejárták az egész világot. Talán még olyan országokban is nevetség tárgyává akarták tenni az orosz szervezőket, ahol falevéllel törlik ki azt, amit.

Szó se róla, ami igaz, igaz, a mi szemünkkel nézve is nevetséges látvány volt a két ülőke egyetlen helyiségben. Hisz annak ellenére, hogy amikor világot látni jöttek hajdan nyugatra, a kamrát nem ismerte az oroszok többsége, s mondjuk, tetszettek az órák is – valószínűleg azok a tervezők, akik megtervezték a grandiózus épületeket, a hatalmas pályákat, tudták, milyen az illemhely és mi az illem ilyen kérdésben Nyugat-Európában.

Ezért is volt gyanús számomra mindez. Sőt fönn is tartom, valakik le akarták járatni a szervezőket s általuk Putyin elnököt. Mert egyébként lett volna mit mutatni mást is. Grandiózus, gyönyörű és jól szervezett, színpompás és színvonalas műsorral jelentkeztek a szervezők, amely, bár modern is volt, mégis teljesen egy nép hagyományaira épült, az orosz ember nagyságát, múltját próbálta visszaadni. És mondjuk ki – kettős ülőke ide vagy oda – Oroszországnak van mire büszkének lennie: Dosztojevszkij, Tolsztoj, Gogol, Csehov és nem utolsósorban a még most is két kontinenst, 17 millió négyzetkilométert felölelő ország. S valószínűleg még lesz is.

Mert még most is eszembe jut, fölvillan emlékeimben a Szovjetunió széthullása után egy orosz férfi, aki arra a kérdésre, hogy mi fáj számára a legjobban, azt nyilatkozta, hogy maga a széthullás. Miért? – kérdezte a riporter. Mire az illető, egy kicsit megkeseredve, azt mondta: mert addig a szovjet útlevél láttán majdnem vigyázzba álltak a vámosok bárhol a világon, most pedig úgy néznek át fölöttük, rajtuk, mintha ott sem lennénk…

Nos, szerény meglátásom szerint a kettős ülőkének mint a szocsi olimpia már-már emblémává vált jelképének kijátszása pontosan Oroszország és Putyin megerősödéséről szól a világpolitikában. Mert egy évtizeden át szinte Putyin és Oroszország is annyit jelentett, mint az új útlevél az orosz ember számára, és úgy is próbáltak bánni vele. El addig, amíg Putyin újra meg nem jelent a világpolitikai térképen.

Ezt bizonyítja az is, hogy rögtön a páratlan megnyitó után már a hitleri Németország megerősödésével, a \'36-os olimpia történetével példálóztak s hozták összefüggésbe Putyin Oroszországát, és tegyük hozzá, igaztalanul. Mert szerintünk az utóbbi fél évszázadban nem Putyin és Oroszország, hanem Clinton, Bush, Obama és Amerika folytat „jótékonysági háborút” az arab népek ellen vagy lázít szerte a világban a megválasztott államfők ellen. Akik nem úgy gondolkodnak, mint Amerika.

Erről és a kettős ülőkéről talán ennyit. Aki csak a kettős ülőkét látja vagy akarja láttatni, az megtévesztett ember. Viszont van még valami, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Főleg mi, székelyföldiek. Románia zászlaját egy magyar, a Kápolnásfaluból származó, hargitafürdői Tófalvi Éva vitte. És ez, mondjuk ki, a megtiszteltetésen túl is fontos döntés. Még akkor is, ha az elkövetkező ötven évben nem lesz magyar elnöke Romániának. De értékelhetjük ezt úgy is, mint egy megtett lépést abba az irányba.