Rovatok

Ha csak úgy váratlanul is megkérdezünk valakit, érdemes-e vagy jó-e tudni előre a jövőt, nagy valószínűséggel igennel válaszolna. Alapvető emberi tulajdonság a kíváncsiság, de amikor saját sorsunkról, a bekövetkezhető eseményekről van szó, ember legyen a talpán, aki azt legyőzi. Sőt azt is tudjuk, nagyon sokan jelentős anyagi áldozatra is képesek lennének, ha előre tudhatnák, hogyan alakul az életük: siker kíséri-e próbálkozásaikat, beteljesülnek-e kívánságaik, egészség, szerelem és anyagi gyarapodás tekintetében (mert ezt még a napi horoszkópok is szempontként kezelik) szerencséseknek mondhatják-e majd magukat. Ezért is volt kelendő minden időkben a jóslás. Táltosok, jövendőmondók, múltat és jövőt látó emberek a közösségekben fontos személyek voltak.

Persze aki csak a sorsszerűségben hisz, minderre azt mondaná, fölösleges fáradozás, hiszen ember a sorsát el nem kerülheti. Ám még ebben az esetben sem tompul el a kíváncsiság…

Kártyavetők, madárral cédulát húzató vásári jövendőmondók, tenyérjósok néhol még ma is vannak, és kuncsaft is kerül, aki hozzájuk fordul. Titkok tudóival sok embernek volt találkozása, és még a legképtelenebbnek tűnő jóslást is komolyan veszi az érintett, hiszen róla van szó. A kristálygömb is „megmutatja” a jövőt, akár a kirakott kártya – aki jósoltat, az úgysem ért ahhoz, hogyan magyarázzák meg neki, amit a jelek mutatnak. És sok nem szakmabeliről is fennmaradt, hogy ezt vagy amazt megjósolt, előre megmondta. A háborút, természeti csapásokat, betegségeket, szerelmi bánatot vagy csalódást. Különösen a természeti csapásokról (jégeső, szárazság, földrengés stb.) úgy tartják, időről időre megismétlődnek. Ez a felfogás mintha ellentmondana az idő egyenes vonalúságáról kialakult szemléletünknek, és a linearitás helyett az időnkénti visszatérést, a ciklikusságot bizonyítaná.

Mindettől függetlenül a téma szakértői úgy tartják, ha valakinek jósolnak, és abban néhány teljesen általános kijelentés van, ami az emberek nagy többségével meg is történhet, mégis csak azt jegyezzük meg, ami beteljesedett – vagyis amit „megmondtak” előre. A többit szinte el is felejtjük. (Hacsak nem önbeteljesítő jóslatról van szó…) Tény, hogy számos eseményt előre jeleztek, ám éppen azt nem tudjuk, hány esetben nem teljesedett be a jóslat. A történelem során bizony megesett párszor, hogy a jós vagy csillagász (akitől azt várták el, hogy az égitestek helyzetéből következtessen nagyon konkrét, földi eseményekre) életével fizetett hibájáért.

A jövőt megtudni elsősorban nem azért szeretnénk, hogy előre felkészüljünk a váratlan helyzetekre, inkább azt reméljük: ha tudjuk, hogy valami megtörténne velünk, hátha mégis elkerülhetjük. Ha ez így is volna, ennek az esélye vajon mennyi lenne? Lemérhető-e? Kiszámítható-e? Nem hinném.

Ennélfogva lehet badarságnak tartani a jövő megismerésére használt különböző eljárásokat, ám hatásuk ettől még nem csökken. Legnagyobb ellenérv: minek tudni előre a rosszat? Az nem jó, nem hasznos. Talán ezért is hittek az előttünk élők közül oly sokan a sorsszerűségben vagy a szerencsében.

Még a valószínűsíthető történéseket is így kezeljük. Miért lenne jó tudnunk, hogy például elúszik egy vállalkozásba fektetett összeg, ha most éppen jó ötletnek tartjuk a befektetést? Egyedüli tanulságként csak annyit fogalmazhatunk meg: semmilyen módszerrel nem tudhatjuk meg bizonyosra a jövő eseményeit. Az emberi életnek jó darabig még biztos velejárója ez a helyzet.