Kortárs darabokkal indul a színházi évad

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Zsúfolt és munkás évad előtt áll a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. Október 3-án lesz a 2013–2014-es színházi évad első bemutatója, azonban a tavalyi évad zárásaként „házibemutatón” színre vitt Fekete tej című stúdióelőadást már a jövő héten megtekinthetik az udvarhelyi színházbarátok.

Kovács Eszter

2013. szeptember 10., 18:522013. szeptember 10., 18:52

Párhuzamosan több produkció próbafolyamata is zajlik már a székelyudvarhelyi színháznál, számolt be a kedden tartott évadnyitó sajtótájékoztatón Csurulya Csongor, a kulturális intézmény művészeti vezetője. Vaszilij Szigarjev kortárs orosz szerző Fekete tej című, Barabás Árpád rendezte darabját a tavalyi évad zárásaként „házibemutatón” láthatták a színházbarátok, a produkciót, a tavalyi „kasszasikerekkel” egyetemben, idén is műsorra tűzik majd. „A Drámázat (drámaíró pályázat) nyertes pályázatát, Adorján Viktor A lovasok című darabját Hatházi András színművész, színész-pedagógus viszi színre, október 3-án ez lesz az idei évad első bemutatója. A próba- és előkészületi folyamat már két másik produkcióval kapcsolatosan is zajlik: előbb a Fazekas Mihály meséje alapján Nagy Kopeczky Kálmán által rendezett Ludas Matyit, majd Szilágyi Regina rendezésében a szilveszteri előadásnak is szánt A dzsungel könyvét tűzzük műsorra” – sorolta folytatásként. Februárra tervezik a Sorin Militaru rendezte Oidipusz király című drámát, majd a sort egy, Tamási Áron Rendes feltámadás című novellája köré épített előadás követi, melyet Csurulya Csongor rendez. Az elkövetkező hetekben érkezik Udvarhelyre Mihai Măniuţiu, a Kolozsvári Román Nemzeti Színház igazgatója, az együttműködés révén még egy előadással bővül majd az idei évad.

„Ahogyan az idő és a hely engedi, újból műsorra tűzzük Az örült naplója, a V-day, a Nemfélek János és A fösvény című produkciókat is” – mondta el Csurulya, hozzáfűzvén: meghívások esetén a repertoárban már szereplő darabokat frissíti fel a társulat, így az október elején Gyergyószentmiklósón tartandó Romániai Kisebbségi Színházak Kollokviumán a Fekete tej című, ízig-vérig saját produkcióval vesznek részt. Az évadtervben egy vendégelőadás is szerepel, egyelőre azonban egyeztetések folynak azt illetően, hogy a Csíki Játékszín mely produkcióját hozza el Udvarhelyre.

Idéntől a sepsiszentgyörgyi származású Nagy Csongor Zsolt személyében új színésszel bővül az udvarhelyi színtársulat, jövőre pedig bábtagozat létrehozását tervezi a színház vezetősége. „Reméljük, Szilágyi Reginával, A dzsungel könyve musical rendezőjével hosszú távú együttműködést sikerül kialakítani, hisz a bábtagozat létrehozásánál rá is számítunk” – árulta el Nagy Pál színházigazgató. Az új tagozat azonban még csak a jövő zenéje, a színtársulat egyelőre azon dolgozik, hogy az adott szűkös anyagi keretek mellett színvonalas évaddal várja a nézőket. „Október 13–19. között immár hatodik alkalommal lesz DráMA, bár a nadrágszíjat idén kissé szűkebbre kellett húznunk, tartogatunk még meglepetéseket” – ígérte az intézményvezető. A Tomcsa Sándor Színház fennállásának 15. évfordulójára egyebek mellett egy igényes kiadvánnyal is készül a kulturális intézmény, melynek bemutatója – a drámaíró pályázatra érkezett öt színművet tartalmazó kötettel egyetemben – a tervek szerint a kortárs színházi találkozó alkalmával lesz.

A 2013–2014-es évadban még inkább nyit a középiskolások felé a társulat: az ősszel és tavasszal tartandó felolvasószínházak célja bevonni a fiatalokat a színház vérkeringésébe. Idén ugyanakkor új, tetszetősebb jegyekkel is előrukkolnak, hisz októbertől a jegyvásárlási rendszer is megújul, így lehetőséget adva az online vásárlásra is. S bár a nyári bérletakciók már lejártak, az évad kezdéséig továbbra is lehet bérleteket váltani a Művelődési Ház jegypénztáránál hétköznapokon 11 és 17 óra között, a bemutatóbérlet ára 48, a felnőttbérleté 40 lej, a nyugdíjas- és vidéki bérletek pedig 30 lejbe kerülnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei