Kihívásokkal teli évadot zárt a Figura

Négy új produkció, két korábban készített előadás és számos vendégjáték szerepelt a Figura Stúdió Színház 2013-14-es évadának műsorán. A gyerekek és felnőttek számára meghirdetett bérletes előadásokat a középiskolásoknak szóló tantermi produkciókkal egészítette ki a színház.

Pethő Melánia

2014. június 30., 17:392014. június 30., 17:39

2014. június 30., 17:442014. június 30., 17:44

A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján való fellépéssel zárta az évadot a gyergyószentmiklósi Figura, a társulat értékeléssel búcsúzik a nyári időszakra a színházkedvelőktől. Czegő Csongor igazgató összegzése szerint a múlt év szeptemberétől június végéig tartó időszakban 94 színházi előadás volt megtekinthető a Figuránál. Harminchárom alkalommal a gyergyószentmiklósi társulat lépett a közönség elé, hatvanegy előadást pedig vendégjátékként fogadott az intézmény.

Turnékat, kiszállásokat is tartalmazott az évad, a székelyföldi helyszíneken kívül Budapest, Debrecen és Kisvárda voltak állomásai valamelyik figurás előadásnak. Külföldre „utazott” a korábbi évadból műsoron tartott Murlin Munro, a frissen alkotott Arab éjszaka, illetve a Füttyös kalandjai című produkció, amiket a gyergyói közönség több alkalommal is láthatott. Szintén többször mutatták be itthon az évad másik két „termékét”, a Szent Iván-éji álom és a Mirandolina című előadást is, akárcsak a korábbról műsoron tartott Mandragórát.

„Sok kihívásnak kellett megfelelni ebben az évadban. Olyan dolgokat vállaltunk, amik valamilyen irányban feszítették a társulat lehetőségeit. A gyermekelőadásunk például egy alapos, a színházi szempontok alapján is értékes produkció volt, a Mirandolina a nem színházba szokott közönség felé való nyitást próbálta megoldani. A Szentivánéji álom a szereplőinek száma és a vállalkozás nagysága miatt volt kihívás, az Arab éjszaka színre vitele pedig egy olyan edzést kínált, ami végletekig próbára tette azt, hogy miként és milyen mértékben képes öt színész egymásra hangolódni és tartani egy olyan ritmust, amit semmilyen színházi eszköz nem segített” – értékelt Czegő Csongor.

Kiemelte, hogy a színházi működést tekintve egy újszerű miniévad is megvalósult a Figura szervezésében három tantermi, illetve tanterem közeli produkció bemutatásával. A középiskolások számára „házhoz szállították” a Tandem csoport előadásában bemutatott Hogyan ettem kutyát című monodrámát, a Váróterem projekt előadásában pedig a Bánk Bán? Jelen! című előadást. Témája és a felvetett problémák által szintén a középiskolásokat szólították meg a Csíki Játékszín Semmi című felolvasó-előadásával, amit a művelődési házban nézhetett meg a diákközönség.

A Figurától legközelebb ősszel láthatnak újabb produkciót a színházkedvelők. A szeptemberre tervezett bemutatót követően a Dance.movement.theater Fesztivál ötödik kiadását szervezik meg.

A művelődési házban felújításokat terveznek

A művelődési ház működtetője minőségében nyáron is folytatja tevékenységét a Figura Stúdió Színház. A város költségvetéséből elkülönített pénzből javítják meg a színpadi gépészetet. A régi, sokat használt húzók kicserélése, biztonságossá tétele lehetővé teszi majd, hogy a színpad nagyobb igényű produkciók befogadására is alkalmas legyen. A Gyergyószentmiklósi Közbirtokosságtól kapott tízezer lejből a művelődési ház előcsarnokát teszik rendbe, további összegekből pedig az öltözőkben, illetve a csatornarendszeren végeznek felújításokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei