Kidoboltatik: XII. Míves Emberek Sokadalma a hétvégén

•  Fotó: Archív: Bodnár Arthur

Fotó: Archív: Bodnár Arthur

Az Artera Alapítvány szervezésében immár tizenkettedik alkalommal lesz Míves Emberek Sokadalma a székelyudvarhelyi Csonka-várban július 29. és 31. között – 2011-ben új partnerekkel és programokkal bővül a kínálat.

Kovács Eszter

2011. július 25., 17:322011. július 25., 17:32

2011. július 25., 20:452011. július 25., 20:45

„A szervezési folyamatot minden évben úgy indítjuk, hogy elgondolkodunk: mi újat tudnánk nyújtani” – mondta el kérésünkre Lőrincz Zsuzsánna szervező. A rendezvény pénteken 9 órakor szakmai fórummal indul, melynek a polgármesteri hivatal Szent István-terme ad otthont. A tanácskozás tárgya a népművészet és a kézművesség szerepe a kulturális turizmusban. „Célunk a kézművesek kisegítése, hogy a népi mesterségek művelői ötletet kapjanak arról, hogy nemcsak alkotásaik értékesítése, de tudásuk átadása is turistacsalogató eszköz lehet” – fejtette ki a szervező.

A hagyományőrző együttesek a fórumot követően, délután 3 órától vonulnak fel a Márton Áron téren, majd a rendezvény hivatalos megnyitójára 4 órára várják a nagyérdeműt. A megnyitó ceremóniamestere Szabó Attila, a MásRádió főszerkesztője lesz. A kapunyitás alkalmával fellép az Udvarhelyszéki Fúvós Együttes, a Gyimesfelsőloki Néptáncegyüttes, illetve a szervezők átadják az Artera Alapítvány Hagyományápolásért díját. A háromnapos sokadalom számos színes és tartalmas programmal csalogatja az érdeklődőket: lesznek mesterségbemutatók és cigánytánc-oktatás, mesefalu, barantabemutató és főzőverseny, felvonulnak a vörös darabontok, de Lilike szamár nyergébe is felülhetnek a gyerekek.

„A Míves Emberek Sokadalmán első alkalommal vesz részt külföldi támogatónk, a frankfurti repülőtér delegációja, melynek tagjai a megnyitón adományaikat is kézbesítik, majd a kézműves pályázatok kiértékelésére is sor kerül” – tudtuk meg Lőrincz Zsuzsánnától. Ugyancsak a pénteki nap kiemelt eseménye az Újrahasznosított mesék társasága című, az Erdélyi Magyarok Egyesülete és Szegedi Alice Torella által szervezett gyerekruha-bemutató. Megtudtuk, a közel húsz fiatal közreműködésével bemutatandó gyűjteményt Kárpát-medencei magyar divattervezők készítették. Az est folytatásaként a Bástya-színpadon 7 órától fellép a Romano Glaszo – Emberi Hang együttes, előadásukban feldolgozott magyarországi, spanyol, balkáni, orosz és román népdalok, táncok lesznek láthatók és hallhatók, majd este 9-től a sepsiszentgyörgyi nemEZ együttes koncertezik a várudvar színpadán.

30-án, szombaton folytatódik a sokadalom fóruma, 10 órától pedig a Bandi Dezső Kulturális Egyesület, a gyulafehérvári Caritas, az Erdélyi Kézműves Céh, az Erdélyi Magyarok Egyesülete és a Máréfalvi Fonóasszonyok mutatkoznak be, illetve kézműves foglalkozásokon is részt vehetnek az érdeklődők. Idén a gyulafehérvári Caritas vidékfejlesztési osztályának társszervezésében, Tájak és ízek címmel szombaton délelőtt 10-től gasztronómiai bemutató és főzőverseny lesz, ahol a Nyikó menti falusi gazdák is bemutatják helyi termékeiket. A szombati program este 7-től rusztikusruha-bemutatóval folytatódik, 9-kor lép színpadra a Bakos Árpád Orchestra, a napot pedig hajnalig tartó táncház zárja. Vasárnap 10-kor lesz a kapunyitás, az állandó programokat 16.30-tól a nyereményszelvények kisorsolása és a kézművesek díjazása követi. „Hagyományteremtő módon idén először szervezünk felnőtt mesemondó versenyt, Hencidától Boncidáig címmel, melynek meghívott fellépője Utasi Árpád csantavéri (Szerbia) mesemondó lesz” – tette hozzá a szervező. A XII. Míves Emberek Sokadalma ezek után eredményhirdetéssel, majd táncházzal zárul.

Végszóként Lőrincz Zsuzsánna azt is elárulta, hogy az idei sokadalom kicsit más lesz, mint az eddigiek: a rendezvényen „Szatmárnémetitől Gyergyóig” kifejezetten Kárpát-medencei kézművesek és fellépők vesznek majd részt. Az egyszeri belépőjegyek ára gyerekeknek és nyugdíjasoknak 2, felnőtteknek pedig 4 lej, és a kijelölt kézművessátraknál levásárolhatók, ugyanakkor napijegyet 6 lejért lehet váltani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Szünetelni fog a vízszolgáltatás több székelyudvarhelyi utcában

Csőtörés javítása miatt több utcában nem lesz ivóvíz-szolgáltatás szombaton Székelyudvarhelyen.

Szünetelni fog a vízszolgáltatás több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés
2025. december 26., péntek

Egyedül próbálta eloltani a lakástüzet egy székelyudvarhelyi férfi, kórházba került

Lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat karácsony másodnapján, kora délután Székelyudvarhelyen. A ház tulajdonosa megsérült, miközben próbálta eloltani a lángokat.

Egyedül próbálta eloltani a lakástüzet egy székelyudvarhelyi férfi, kórházba került
2025. december 23., kedd

Hazai közönség előtt is bemutatkozott a Csillag születik nyertes párosa

A székelyudvarhelyi karácsonyi vásár zárónapján hazai közönség előtt lépett fel a Csillag születik tehetségkutató műsor újdonsült nyertes párosa, Kristof Rebeka és édesapja, Béla.

Hazai közönség előtt is bemutatkozott a Csillag születik nyertes párosa
2025. december 23., kedd

Megint nem iható a szejkei borvíz

Nem sokáig volt iható vízminőségű a szejkei forrásvíz, a legutóbbi laboratóriumi vizsgálat újabb szennyezést mutatott ki a december 17-én vett vízmintából. Az eredményt Máthé István, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának docense osztotta meg kedden.

Megint nem iható a szejkei borvíz
Megint nem iható a szejkei borvíz
2025. december 23., kedd

Megint nem iható a szejkei borvíz

Hirdetés
2025. december 23., kedd

Engedély nélkül tárolt pirotechnikai eszközöket foglaltak le Székelyudvarhelyen

Mintegy 50 kilogramm pirotechnikai terméket foglaltak le a rendőrök egy székelyudvarhelyi gazdasági egységnél, amely nem rendelkezett az előírt tárolási engedélyekkel.

Engedély nélkül tárolt pirotechnikai eszközöket foglaltak le Székelyudvarhelyen
2025. december 22., hétfő

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
2025. december 22., hétfő

Károkozásokat tárt fel a számvevőszék a székelyudvarhelyi kórháznál

Károkozásokat talált a szemvevőszék a városi kórháznál, a balánbányai inkubátorház pedig csatlakozott a székelyudvarhelyi Hargita Business Centert üzemeltető társuláshoz – derült ki a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők decemberi ülésén.

Károkozásokat tárt fel a számvevőszék a székelyudvarhelyi kórháznál
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Áram- és vízszünet is lesz hétfőn több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt december 22-én, hétfőn több órára szünetel az áramszolgáltatás, és csőtörés miatt a vízszolgáltatás is Székelyudvarhely több utcájában – hívja fel a figyelmet a polgármesteri hivatal.

Áram- és vízszünet is lesz hétfőn több székelyudvarhelyi utcában
2025. december 22., hétfő

Több mint hatvan alkalmazottat küldtek kényszerszabadságra a parajdi sóbányánál

Egyelőre nem történtek konkrét elbocsátások az Országos Sóipari Társaság (Salrom) parajdi kirendeltségnél, de decemberben több mint hatvan alkalmazottat küldtek féléves kényszerszabadságra.

Több mint hatvan alkalmazottat küldtek kényszerszabadságra a parajdi sóbányánál
2025. december 22., hétfő

A székelyudvarhelyi apa-lánya duó nyerte a Csillag születik tehetségkutatót

A székelyudvarhelyi Kristóf Rebeka és édesapja, Kristóf Béla nyerték meg Csillag születik tehetségkutató versenyt, amelynek döntője vasárnap este volt látható a magyarországi RTL csatornán.

A székelyudvarhelyi apa-lánya duó nyerte a Csillag születik tehetségkutatót
Hirdetés