Hogyan született Jakab Antal portréja?

Jakab Antal portréja, melyet Hatzack Lukácsovits Magda bad-tölzi lakásukon készített a püspökről 1989-ben, az eredetit a néhai egyházvezető szülőfalujának, Kilyénfalvának adományozta. (Köszönet az alkotónak a repró publikálásának engedélyéért, a fotót a szerzői jog védi.)

„Legelőször Gyergyószentmiklóson találkoztam és ismerkedtem meg Jakab Antallal, mindjárt, miután a börtönből szabadult. Akkor még aránylag fiatal volt. Kölcsönösen jó benyomást tettünk egymásra. Szorosabb kapcsolatba akkor kerültünk, amikor Márton Áron halálának tizedik évfordulója előtt hazavittem elődje portréjának fotóját, bár még nem volt egészen készen a festmény. Egy másik alkalommal mutat nekem egy – szerzői engedély nélkül Magyarországon orvnyomtatásként készült – képeslapot a Márton Áron-portrémról, és azt mondja nekem: »Sokba került nekem ez a kép.« A Márton Áron püspökről festett képet akkor még nem vihettem Erdélybe, ezért Budapesten az éppen megalakult Márton Áron Társaságnak adtam. Be is mutatták a tévében. A romániai fordulat után a Márton Áron Társaság visszaadta az arcképet, mondván, hogy vigyem immár rendeltetési helyére, a gyulafehérvári püspöki palotába.

Amikor Jakab Antal püspök ezt a portrét meglátta, szomorúan mondta, hogy egy jó nevű marosvásárhelyi festőnek adott 800 német márkát – a nagy püspök portréjáért –, és elő is hozta, hogy nézzem meg, mi lett belőle. Valóban borzalmas volt. Erre azzal vigasztaltam meg, ha eljön Németországba hozzánk, és modellt ül, őt is megfestem három nap alatt. Ebbe bele is ment. Azonnal megígérte, hogy eljön.

Félév sem telt bele, telefonáltak Gyulafehérvárról, hogy jön a püspök Csíki Dénessel. Útközben azonban eszükbe jutott, hogy elfelejtettek püspöki ornátust hozni. Ezért félnapot késtek, mert Münchenben minden paramentikai üzletet feljártak, de azok csak piros pileólussal tudtak szolgálni és Mikulás-ruhákkal, mondván, hogy püspöki ornátust csak rendelésre és méretre kiviteleznek. Szerencsére, mellkeresztet hoztak.

Miután megérkeztek jó késve (el nem tudtam képzelni, hol lehetnek?), azt mondtam, nincs semmi baj, lefestem úgy, ahogy van. Így született meg a fekete reverendás kép, ami ma szülőfalujában van. Ezt mégis jobbnak tartom, mint azt, amelyik a következő évben készült, ugyanígy beállítva, mint az első, de az otthonában, piros reverendába felöltözve.

A modellt ülésről elmondhatom, hogy nagyon fegyelmezetten és türelmesen ült. Nálunk volt az ebéd, Krisztina lányom főzött. Csak egy baj történt, hogy első éjszaka (a bad-tölzi lakásunktól 13 km távolságra lévő benediktbeuern-i kolostorban aludt, a szaléziánus szerzetesek vendégeként) eltűnt a piros pileólusa. Hát most már ez se volt. Utolsó reggel, amikor már hazaindulóban voltak, az ágyvető megtalálta az ágy és fal közé szorulva a pileólust. Öröm is volt, de már késő is a festés szempontjából” – eleveníti fel emlékeit Lukácsovits Magda.

Lukácsovits Magda
Lukácsovits Magda festőművész 1933-ban született Nagykárolyban. Itt végezte elemi iskoláit a Szatmári Irgalmas Nővéreknél. Felsőbb tanulmányait a Piarista Gimnáziumban folytatta. Mindkét iskola meghatározó élmény volt számára, amely kihatott későbbi művészi tevékenységére is.

1945-ben városukat Romániához csatolták, 1948-ban megszüntették az egyházi iskolákat. A család megtapasztalta a kisebbségi lét szomorúságát: ugyanabban az évben szülei börtönbe kerültek. 1949-től 1952-ig a tanítóképző diákja volt. 1952-ben eltiltották Románia összes iskolájától. Mégis, mint „különleges tehetség” rögtön harmadévre bekerült a Nagybányai Művészeti Szakközépiskolába, ahol 1953 és 1955 között folytatott tanulmányokat. Miklóssy Gábor állami díjas festőművész közbenjárására felvételizhetett a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskolára, amelyet 1955 és 1961 között el is végzett, és diplomát szerzett.

Főiskolás korából számos fej- és alaktanulmány, életkép származik. Már akkor kitűnt kiváló karakterábrázolásaival. Kompozícióira jellemző a harmónia és finom színhasználat. Harmadéves korától foglalkozik templomok festésével, amelyet az egyházias beállítottságával együtt rossz szemmel néztek, s amelyből később is sok hátránya származott.

Számos főpap portréját festette meg, köztük Márton Áron püspök két arcképét és Jakab Antal püspök két portréját is. Bálint Lajos, Erdély első érseke után Boros Béla temesvári címzetes érseket, Sebastian Kräuter megyéspüspököt és Martin Roos utódát is festette. Mindig élethivatásának tekintette az erdélyi műemlékek megmentését, védelmét, mely tevékenységet Németországba való kivándorlásuk után is folytatott. 1982-ben Bad Tölzben telepedtek le. Munkát egy nagy templomrestauráló cégnél kapott, ahol rendkívül sokoldalú feladatot látott el.

Állandó diakónus férje, Hatzack Idmar nyugdíjazása után Türkheimba költöztek, s jelenleg is ott élnek. (Forrás: Varga Gabriella, A Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye kommunikációja a rendszerváltás előtti évtizedben, dr. Jakab Antal megyéspüspöki ideje alatt, Budapest 2009.)