Festőtábor Marosszentgyörgyön

•  Fotó: Nemes Gyula

Fotó: Nemes Gyula

Szent Lukácsról, a festők védőszentjéről elnevezett művésztábor kezdődött Marosszentgyörgyön a hét elején.

Nemes Gyula

2014. május 13., 21:092014. május 13., 21:09

2014. május 13., 21:192014. május 13., 21:19

A tábor kezdeményezője Baricz Lajos marosszentgyörgyi római katolikus plébános-költő és Neagoi Zsófia festőművész. A kedden tartott hivatalos megnyitón Baricz Lajos keresztény tábornak is nevezte az eseményt: „Mert jó keresztények vagyunk és vannak közöttünk római katolikus, református és görög katolikus művészek is.” A plébános portálunknak elmondta: a 2014-es évet a plébánia évének nyilvánították, és ennek kapcsán merült fel a festőtábor megszervezésének gondolata. A meghívott művészeket arra kérték, hogy azt fessék meg, ami a plébániához tartozik: a kápolnát, kolostort, templomot stb. A tábor szakmai irányítója Czirjék Lajos, a Marosvásárhelyi Képzőművészek Egyesületének alelnöke.

Kérdésünkre, hogy miért Szent Lukács tábor, a házigazda lelkipásztor kifejtette: a hagyomány szerint Lukács evangélista kiváló festő volt, megfestette Jézus arcképét is, ezért Szent Lukácsot a festők védőszentjévé nyilvánították. Magyarországon a Magyar Festészet Napját október 18-án, Lukács napján ünneplik.

A hét folyamán készült alkotásokat a plébánia tanácstermében állítják ki, a tárlatnyitóra a szombat esti szentmise után kerül sor. A művészek egy-egy festményüket az egyházközségnek ajándékozzák. A táborba meghívott marosszentgyörgyi és marosvásárhelyi festőművészek: Abonyi Mária, Albert Katalin, Balázs Klára, Alexandra Belciug, Czirjék Lajos, Hadnagy Gabriella, Lőrinczi Izabella, Magyari Júlia, Mózes Katalin, Neagoi Zsófia, Nemes Irma, Petz József, Soó Emma, Suba Piroska, Lucia Suciu, Takács Judit és Rodica Vescan.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei