Aki románra fordította Wass Albert művét

A hetvenes-nyolcvanas években gyakran futottunk össze a vásárhelyi népi egyetemként tisztelt egyetemi büfében, a „brasszériában”, ahova ő jobbára horgászatról beszélgetni jött, de hogy a sajtós horgászbarátok „sörrentettek”, hát ő is csatlakozott folyékony kenyérrel duhajkodók csapatához. Aztán valamikor a hetvenes évek vége felé a Duna-deltában ütköztünk, a 23-as Mérföld nevű halászfaluban, ahol ő igazi sporthorgászhoz méltóan sátorban lakozott, ellentétben velünk, puhányokkal, akik több-kevésbé komfortos lipován lakásban béreltünk szobát. Soha nem esett szó közöttünk irodalomról, műfordításról még annyira sem. Egyik legjobb barátja, rádiós kollégája, Csifó Jancsi borozgatás közben mondta neki, nyilván tréfálkozva: te Cornel, te egy „demisecui” (félszékely – szerk. megj.) vagy. Így aztán az ezredforduló évében kellemesen lepett meg, amikor arról értesültem, hogy lefordította Wass Albert A funtineli boszorkány trilógiáját. Még inkább meglepett, hogy sokaknak az volt a véleménye: szinte jobb az eredetinél.

Meglátogattam vásárhelyi otthonában a borzonti születésű Cornelt a minap, hogy arról beszélgessünk, mi késztette arra, hogy épp Wass Albertet fordítson. „Tudod, az utóbbi időben néha kihagy az emlékezetem, arra sem emlékszem pontosan, hogyan kezdődött ez...” – mondta, de Geta asszony, a kedvesen vendégszerető feleség közbevágott: emlékezz csak vissza, Cornel, úgy mondtad akkor, hogy szegény Szekrényi Tibi (a vásárhelyi rádió sajnálatos módon vonatbalesetben elhunyt műszakisa – szerk. megj.) ajánlotta neked a könyvet... S akkor a fordító is észbe kapott: tényleg, így volt...

„Az utóbbi években pedig románul jelent meg A funtineli boszorkány Cornel Câlţea kiváló műfordításában, melyet a román kritikusok elismerőn fogadtak. Szerintük aligha volt még olyan író – beleértve a románokat is –, aki ilyen empátiával jellemezte volna a román embereket. (...) Câlţea nemcsak lefordította, hanem műfordításával interiorizálta is az olvasmányélményt, melyet a szerző nyújtott, hiszen már a címátírás is arra utal, mi volt számára személyesen fontos a regényben: a hazai helyszínek, emberek. Vremea frăguţelor, Pretutindeni brazii vuiesc la fel és Pasărea neagră a címe a trilógia egyes részeinek. A román címátírások ötletesek, egyéniek: „Szamócaérés ideje” a kötet első részének címe (az eredeti magyar cím Az urszubeli lány), a második „A fenyvesek mindenütt egyformán zúgnak” – holott ez a Kunyhó a Komárnyikon lenne, a harmadik pedig maga A funtineli boszorkány – a román fordító ezt »Fekete madár«-nak címezi.” (Balázs Ildikó, PoLísz)

Ismerős helyek

„Nagyon sokat jártam ki a Maros völgyébe, oda, ahol a könyv cselekménye játszódik. Úgy is mondhatnám, ismerem, mint a szobámat. S nem csak ott, az egész Maros völgyét, egészen Gyergyóig jól ismerem, fiatal koromban sokat jártam arra...” – meséli az indítékot, ami arra sarkallta, hogy belevágjon a fordításba. Aztán kiderül, az édesapja állomásfőnök volt Gyergyószentmiklóson, volt alkalma megismerni a hegyek embereit. És nem csak megismerni – megszeretni is őket. Az összes helyet, amit Wass Albert leírt, azt mind ismerhette. „Mind-mind ismertem” – erősíti meg. Arra a kérdésre, hogy miért változtatta meg a könyvek címeit, azt mondta: „Nem emlékszem már, hogy miért. Úgy jött, úgy talált...”

Nagy munka volt

Azt próbáljuk összerakni, mekkora munka is volt a három könyvet lefordítani. Végülis a fordítás, a három kötet összesen 919 oldalt tesz ki (281 395 243 leütés) ami megírni is sok, nemhogy lefordítani, keresni a legjobb, legtalálóbb kifejezéseket. „Látod, már arra sem emlékszem, hogy tulajdonképpen mennyit is dolgoztam vele. Mondjuk, ez nem is csoda, hiszen régen volt, legalább tizenhét-tizennyolc éve. Az biztos, hogy nagy munka volt, de élveztem csinálni. Jól lehetett fordítani. Legalább egy évig tartott...” – mondja el Cornel Câlţea belerévedve a múltba. S ahogy kezdjük bontogatni az emlékeket, kiderül: a nagy időhöz nagy munka kellett. Amikor nekiült dolgozni, csak úgy repültek az órák, a napok, nem volt megállás. Erre jegyzi meg Geta asszony: a könyv megjelenése után a nagy kórházba kellett mennie, műtétre, s Baghiu sebészorvos asztalán a férje munkáját látta. Kérdezte tőle, hogy olvassa-e? Igen, de csak napi tíz oldalanként, hogy tovább tartson, annyira szép – válaszolta amaz.

„A fordító és a lektor (Alexandru Cistelecan) nagy érdeme, hogy visszaadta a mű tartalmát, úgy, ahogy a szerző elképzelte, hogy eltakarja a valóságot szép szavakkal...” (Ioan Judea nyugalmazott ezredes)
„... Marosvásárhelyen, a Nemzetközi Könyvvásáron bemutatták az író trilógiája, A Funtineli boszorkány román fordítását (Langă Scaunul Domnului címmel). A regény fordítója Corneliu Câltea. Ion Coja, bukaresti történész-professzor méltatta a kötetet. Elmondta, hogy a könyv íróját Erdélyben halálra ítélték. Marosvásárhelyen van egy utca: Ion Antonescu. Őt is halálra ítélték. Ugyanakkor sok olyan egyént nem ítéltek el, akik tényleg gyilkosok voltak. Sokan közülük a kommunista párt tagjai lettek. A kommunizmus perére többek között azért nem került sor, hogy ez ne derüljön ki. Végül kimondta: Wass Albert tisztességes embernek tűnik a könyv alapján.” (Máthé Éva)

„Volt nagyon sok rossz reakció is, nagyon sokan szidtak engem, amiért lefordítottam, mert hogy Wass Albertet elítélték, de hát már csak ilyen a világ...” – mondja Cornel, akin egyáltalán nem látszik, hogy zavarná ez a körülmény. Ami viszont fölöttébb zavarja, az, hogy egyetlen példánya sincs már a fordításból. És tényleg nincs, magam sem találtam sem könyvesboltban, sem könyvesházakban, s még a világhálón is úgy szerepel a könyvkereskedések honlapjain, hogy elfogyott. „Eltűnt, de hogy hova, hogyan, fel nem tudom fogni, pedig legalább egy példány kellene nekem is belőle” – mondja bosszúsan, közben keresi a másik fordítását, a Niciodată címűt. Kincses Elemér Soha című művét ugyancsak Cornel Câlţea fordította románra, s erről is igen szépen írtak, többek között a craiovai Cuvântul Libertăţii című napilap. Nos, úgy tűnik, valamelyest normalizálódni kezd a helyzet.

Vlasiu mesterrel a házban

Távozáskor még behív a másik szobába, nézzem meg a műgyűjteményét. Egy teljes falat Ion Vlasiu-festmények, fényképek, faragások borítanak. Egyik képen a mestert a mezőbándi vasúti őrház kertjében kapta lencsevégre Cornel. Erre a képre igencsak büszke. Barátok voltak a hírneves szobrásszal. A szemközti fal mellett két kisplasztika, ugyancsak Vlasiu-alkotások. A falon két unokaöccse grafikai munkái több híres vásárhelyi grafikus és festő alkotásai között. Ezeket szeretem, ezek között mindig jól érzem magam – mondja a műfordító, aki idén októberben betölti a nyolcvanat.

Elváláskor megegyeztünk: amennyiben valamelyikünk talál legalább egy példányt a Wass Albert fordításból, értesíti a másikat...

„Emlékezzünk csak vissza, amikor a Lângă Scaunul Domnului címmel, Corneliu Câlţea fordításában 2000-ben megjelent A funtineli boszorkány, a könyv marosvásárhelyi bemutatóján Ion Coja, a magyarok iránti barátsággal nemigen vádolható Vatra-alapító, bukaresti egyetemi tanár egyebek között azt mondta, hogy ilyen szépen, ilyen mély együttérzéssel kevesen írtak a román népről, a Felső-Marosmente havasainak világáról. Nem akármilyen sikere volt a könyvnek; Ratosnya környéki román emberek ma is érdeklődnek, hogy hol, miként lehet megszerezni ezt az olvasnivalót. (...) Mindebből én azt szűröm le, hogy bizonyos román körökben ébredezik némi érdeklődés az erdélyi magyar író művei és személye iránt. Mindenképpen bátorító jelzés, ha nem csupán a politikum sikamlós színterein emlékeznek rá – még mindig mondvacsinált, alaptalan háborús bűnösséget, valótlan románellenességet, antiszemitizmust emlegetve.” (Nagy Pál irodalomtörténész egy, a Krónikában megjelent interjúban)