A Pallóban tapintható „az európai művészeti élet pulzusa”

Péntekig zajlik az immár hetedszerre megszervezett ingyenes zeneképzés fúvósoknak a Dr. Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola épületében. Idén 58-an jelentkeztek a fúvóstáborra, ekkora érdeklődés még soha nem volt – mondta el lapunknak Gergely János tanár, szervező.

Kovács Eszter

2011. július 28., 18:022011. július 28., 18:02

A képzés ötlete 2004-ben fogant meg a szervező fejében, amikor az Agyagfalvi Fúvószenekar egyik anyaországi turnéja során Lebanov József trombitaoktatóval találkozott. „Nem tudták elhinni a magyar kollégák, hogy itthon az iskolában egy tanár oktatja az összes fúvós diákot” – magyarázta Gergely János. Kapva az ötleten, a fúvóstábort először 2005-ben szervezték meg Székelyudvarhelyen, magyarországi oktatók bevonásával. Megtudtuk, a folyamat azóta is a tanulni vágyó fúvósok toborzásával kezdődik, majd az itteni igénynek megfelelően történik az oktatók toborzása a határon túl.

A képzés teljesen ingyenes, mindenki előtt nyitott, és olyannyira népszerű a meghívott oktatók körében is, hogy sokszor egy hangszerre többen is jelentkeznek. „A tanárok rendkívül lelkiismeretesen, odaadóan, európai szellemben oktatnak, továbbá élményszerűen adják át azt is, ami az európai művészberkekben zajlik” – magyarázta a szervező, megjegyezvén, az európai művészeti élet pulzusát lehet itt egy hét alatt kitapintani.

Idén tizenhárom oktató – Gémesi Boglárka (fuvola), Takács Gabriella (klarinét), Szabó Sándor (szaxofon, tárogató), Almai Tamás (vadászkürt), Orosz János (harsona), Török József (tuba), Lebanov József, Horváth Péter, Makkos Noémi, Molnár Andor (trombita), Törökné Pekáry Andrea, Szabó Gabriella, Almai Fanny (zeneelmélet) – képzi a jelentkezőket. Az igen „intenzív” munka órarend lapján működik, de a diákok nemcsak felügyelet alatt, hanem egyénileg is próbálnak, ezért megfelelő helyszín a művészeti iskola Kossuth utcai épülete – jegyzi meg Gergely János. A fúvóstábor résztvevőinek nagy hányadát az agyagfalvi zenekar, valamint a művészeti iskola diákjai teszik ki, de idén a korondi és a szentegyházi zenekarok fúvósai is eljöttek újat tanulni.

„Minden évben igyekszünk a gyerekek és a résztvevők igényei szerint alakítani a képzés anyagát: rendszerint van elméleti és gyakorlati oktatás, foglalkozunk egyenként és közösen is a fúvósokkal” – fejtette ki Lebanov József, a tábor határon túli koordinátora. Az oktatók nemcsak tudással és tapasztalattal, de több száz oldalnyi kottával felszerelkezve érkeznek Udvarhelyre, sok részt vevő fúvós még évekig használja ezeket – árulta el Gergely.

Ottjártunkkor az éppen kirándulni induló Török József tubatanár megjegyezte: hatodik alkalommal jött el Udvarhelyre tanítani, és egész évben erre várt. „Számos olyan tanár van, aki már a kezdetektől visszajár, mert megfogta az itteni diákok szellemisége, lelkesedése” – mondta el Gergely János Török kijelentésének apropóján.

A tábor lecsengéseként zárókoncertre várják ma a nagyérdeműt: a Míves Emberek Sokadalmával összekapcsolva pénteken 15 órától a Márton Áron térről indulva felvonulnak a fúvósok, majd kisebb formációk előadásában kamarakoncertek is lesznek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Szünetelni fog a vízszolgáltatás több székelyudvarhelyi utcában

Csőtörés javítása miatt több utcában nem lesz ivóvíz-szolgáltatás szombaton Székelyudvarhelyen.

Szünetelni fog a vízszolgáltatás több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés
2025. december 26., péntek

Egyedül próbálta eloltani a lakástüzet egy székelyudvarhelyi férfi, kórházba került

Lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat karácsony másodnapján, kora délután Székelyudvarhelyen. A ház tulajdonosa megsérült, miközben próbálta eloltani a lángokat.

Egyedül próbálta eloltani a lakástüzet egy székelyudvarhelyi férfi, kórházba került
2025. december 23., kedd

Hazai közönség előtt is bemutatkozott a Csillag születik nyertes párosa

A székelyudvarhelyi karácsonyi vásár zárónapján hazai közönség előtt lépett fel a Csillag születik tehetségkutató műsor újdonsült nyertes párosa, Kristof Rebeka és édesapja, Béla.

Hazai közönség előtt is bemutatkozott a Csillag születik nyertes párosa
2025. december 23., kedd

Megint nem iható a szejkei borvíz

Nem sokáig volt iható vízminőségű a szejkei forrásvíz, a legutóbbi laboratóriumi vizsgálat újabb szennyezést mutatott ki a december 17-én vett vízmintából. Az eredményt Máthé István, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának docense osztotta meg kedden.

Megint nem iható a szejkei borvíz
Megint nem iható a szejkei borvíz
2025. december 23., kedd

Megint nem iható a szejkei borvíz

Hirdetés
2025. december 23., kedd

Engedély nélkül tárolt pirotechnikai eszközöket foglaltak le Székelyudvarhelyen

Mintegy 50 kilogramm pirotechnikai terméket foglaltak le a rendőrök egy székelyudvarhelyi gazdasági egységnél, amely nem rendelkezett az előírt tárolási engedélyekkel.

Engedély nélkül tárolt pirotechnikai eszközöket foglaltak le Székelyudvarhelyen
2025. december 22., hétfő

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
2025. december 22., hétfő

Károkozásokat tárt fel a számvevőszék a székelyudvarhelyi kórháznál

Károkozásokat talált a szemvevőszék a városi kórháznál, a balánbányai inkubátorház pedig csatlakozott a székelyudvarhelyi Hargita Business Centert üzemeltető társuláshoz – derült ki a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők decemberi ülésén.

Károkozásokat tárt fel a számvevőszék a székelyudvarhelyi kórháznál
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Áram- és vízszünet is lesz hétfőn több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt december 22-én, hétfőn több órára szünetel az áramszolgáltatás, és csőtörés miatt a vízszolgáltatás is Székelyudvarhely több utcájában – hívja fel a figyelmet a polgármesteri hivatal.

Áram- és vízszünet is lesz hétfőn több székelyudvarhelyi utcában
2025. december 22., hétfő

Több mint hatvan alkalmazottat küldtek kényszerszabadságra a parajdi sóbányánál

Egyelőre nem történtek konkrét elbocsátások az Országos Sóipari Társaság (Salrom) parajdi kirendeltségnél, de decemberben több mint hatvan alkalmazottat küldtek féléves kényszerszabadságra.

Több mint hatvan alkalmazottat küldtek kényszerszabadságra a parajdi sóbányánál
2025. december 22., hétfő

A székelyudvarhelyi apa-lánya duó nyerte a Csillag születik tehetségkutatót

A székelyudvarhelyi Kristóf Rebeka és édesapja, Kristóf Béla nyerték meg Csillag születik tehetségkutató versenyt, amelynek döntője vasárnap este volt látható a magyarországi RTL csatornán.

A székelyudvarhelyi apa-lánya duó nyerte a Csillag születik tehetségkutatót
Hirdetés