Csütörtöktől dance.movement.theater

A Figura május 14–17. között ötödik alkalommal szervezi meg a dance.movement.theater elnevezésű tánc- és mozgásszínházi fesztivált. A hat előadást tartalmazó rendezvény célja a tánc, a mozgás és a színház közötti törékeny határvonal keresése. 

Botár László egyéni tárlata nyílt meg Székelyudvarhelyen

Az utóbbi évek terméséből válogatott össze egy tárlatra valót Botár László csíkszeredai képzőművész. A Tükröm című kiállítás anyagát május 30-áig tekintheti meg a székelyudvarhelyi közönség a művelődési ház koncerttermében.

Botár László egyéni tárlata nyílt meg Székelyudvarhelyen
2015. május 08., péntek

A magyar népi zene és tánc mélyebb rétegeiből merítettek

A Magyaroké című ősbemutatóval örvendezteti meg közönségét a 25 éves Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Az alkotók között találjuk Kelemen Lászlót, Szűcs Gábort, Fundák Kristófot, Szűcsné Urbán Máriát és Fundák Kaszai Lilit is.

A magyar népi zene és tánc mélyebb rétegeiből merítettek
2015. május 07., csütörtök

Látó: lapszámbemutató a falu jegyében

Legújabb, májusi lapszámát mutatta be a marosvásárhelyi G-kávézóban a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége. A szerzők ez alkalommal, szerkesztői felkérésre a falu témáját járták körbe.

Látó: lapszámbemutató a falu jegyében
Látó: lapszámbemutató a falu jegyében
2015. május 07., csütörtök

Látó: lapszámbemutató a falu jegyében

2015. május 07., csütörtök

Vendégelőadások a Nemzetiben

Változatos program várja május folyamán a marosvásárhelyi közönséget a Nemzeti Színházban: hétvégén a katowicei Teatr Śląski két előadással lép színpadra, jövő héten pedig a Tánc hete rendezvénysorozat veszi kezdetét.

Vendégelőadások a Nemzetiben
Vendégelőadások a Nemzetiben
2015. május 07., csütörtök

Vendégelőadások a Nemzetiben

2015. május 06., szerda

Kompromisszumokkal a kultúrakedvelőkért

Irodalom, képzőművészet, koncertek, extrém park, műhelymunkák és szórakozás – ez jellemezte a Szent György Napok ideje alatt sorra került kARTa Session és kARTa Valley programsorozatot, amelyet a szervezők sajtótájékoztató keretén belül értékeltek.

Kompromisszumokkal a kultúrakedvelőkért
2015. május 06., szerda

Évad az évadban: 25 éves fennállását ünnepli a Háromszék Táncegyüttes

Miniévadot szervez az idén 25 éves Háromszék Táncegyüttes május 13–22. között Sepsiszentgyörgyön. Az előadássorozatra május 8-áig válthatók bérletek, ugyanakkor május 14-ig nevezhetnek be az érdeklődők a II. Székelyföldi legényes-versenyre.

Évad az évadban: 25 éves fennállását ünnepli a Háromszék Táncegyüttes
2015. május 06., szerda

Nagy garral érkezni, sárkányt zabolázni

„Bűv-igék” a mai modern korban – a Garabonciás Könyveket egy liturgikus dráma követte, mostanában pedig a garabonciásokról szóló tanulmánykötettel rukkolt elő Toót-Holló Tamás. Különös beszélgetés viharistenségekről, táltoshitről és néphagyományról.

Nagy garral érkezni, sárkányt zabolázni
2015. május 05., kedd

Köztereket gondoltak újra a művészetis diákok

Mindannyian felelősek vagyunk városunkért – hangzott el kedden délben a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában a Művészet a közterekért című kiállítás megnyitóján.

Köztereket gondoltak újra a művészetis diákok
2015. május 05., kedd

Újságírói díj Miholcsa Gyulának

Budapesten a hagyományokhoz híven idén is átadták a Hevesi Endre-díjat. Az elismerésben azok az újságírók részesülhetnek, akik a tudomány és a technika új lehetőségeinek ismertetése érdekében a legtöbbet tették.

Újságírói díj Miholcsa Gyulának
2015. május 04., hétfő

Marosvásárhelyen szerepel a katowicei színház

Hagyományossá vált a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a katowicei Teatr Śląski – Sziléziai Színház közötti kölcsönös fellépés, amelynek jegyében május 8-9-én Marosvásárhelyen vendégszerepelnek a lengyelországi művészek.

Marosvásárhelyen szerepel a katowicei színház
2015. április 30., csütörtök

Fotókiállítással készül a Haáz Rezső Múzeum

A víz és az ember című fotópályázat nyertes képeinek kiállításával nyitja meg kapuit pénteken a Haáz Rezső Múzeumhoz tartozó szejkefürdői Borvízmúzeum. Az emlékházban megtekinthető tárgyak listája idéntől egy korabeli fürdő makettjével bővül.

Fotókiállítással készül a Haáz Rezső Múzeum
2015. április 29., szerda

Textilművész költői világa

Függönyökkel és faliszőnyegekkel, színházi ihletésű, nagyanyáinkat idéző, különleges hangulatú munkákkal mutatkozott be kedd este Marosvásárhelyen a Bernády Ház tetőtéri kiállítótermében Pacsika Lia, Szegedről érkezett textilművész.

Textilművész költői világa
Textilművész költői világa
2015. április 29., szerda

Textilművész költői világa

2015. április 29., szerda

Beköltözés a Pantheonba

Hetvenöt éves adósságot törlesztett a Magyar Nemzeti Galéria a Sors és jelkép – Erdélyi magyar képzőművészet 1920-1990 című, hét évtized erdélyi művészetét megjelenítő kiállítás megrendezésével.

Beköltözés a Pantheonba
Beköltözés a Pantheonba
2015. április 29., szerda

Beköltözés a Pantheonba

2015. április 28., kedd

Értékmentés a Kárpát-medencében

A Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár adott otthont a XIII. állomására érkezett Megújuló épített örökségünk − Értékmentés a Kárpát-medencében című vándorkiállításnak.

Értékmentés a Kárpát-medencében
Értékmentés a Kárpát-medencében
2015. április 28., kedd

Értékmentés a Kárpát-medencében

2015. április 28., kedd

Zajlanak a könyvtári napok Csíkszeredában

A Kájoni János Megyei Könyvtár Könyvtári napok elnevezésű rendezvénysorozata hétfőn kezdődött el. A program során számos érdekes programmal várják az érdeklődőket.

Zajlanak a könyvtári napok Csíkszeredában
2015. április 27., hétfő

Szívébe zárta a közönség KAF-ot és Fried István irodalomtörténészt

Kovács András Ferenc (KAF) Kossuth-díjas költő több alteregója verseiből is felolvasott, s közben Fried István magyar irodalomtörténésszel folytatott nyilvános párbeszédet a székelyudvarhelyi G. Caféban szombaton.

Szívébe zárta a közönség KAF-ot és Fried István irodalomtörténészt
2015. április 26., vasárnap

Átfogó erdélyi tárlat nyílt Budapesten

Sors és jelkép – Erdélyi magyar képzőművészet 1920–1990 címmel, eddig nem látott gazdagságban, 150 alkotó 430 festményén, szobrán, grafikáján, fotóján keresztül mutatja be hét évtized erdélyi művészetét a budapesti Magyar Nemzeti Galéria kiállítása.

Átfogó erdélyi tárlat nyílt Budapesten
Átfogó erdélyi tárlat nyílt Budapesten
2015. április 26., vasárnap

Átfogó erdélyi tárlat nyílt Budapesten

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye