Marosvásárhelyen szerepel a katowicei színház

Hagyományossá vált a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a katowicei Teatr Śląski – Sziléziai Színház közötti kölcsönös fellépés, amelynek jegyében május 8-9-én Marosvásárhelyen vendégszerepelnek a lengyelországi művészek.

Antal Erika

2015. május 04., 15:342015. május 04., 15:34

A Teatr Śląski – Sziléziai Színház két előadással lép közönség elé a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. Ingvar Ambjørnsen – Peter Nœss – Axel Hellstenius ELLING című darabját Michał Wawrzecki rendezte, a KatoDebiut program keretében. A programot fiatal művészek felkarolására találták ki, amelynek keretében évi egy premiert frissen végzett rendezők, alkotók és művészek kezébe ad a katowicei színház.

A kezdeményezés sikeresnek bizonyult Lengyelországban, és több, ma már széles körben elismert dramaturg és rendező kezdte így a pályafutását. A norvég szerzők szövege alapján  készült előadás a barátságról, a mindennapi kihívásokról és az azokkal való szembenézésről szól, valamint arra a kérdésre keresi a választ, hogy a valóságból kiragadt egyén képes-e megfelelően visszailleszkedni a társadalomba. Az előadás május 8-án, pénteken este fél 8-tól tekinthető meg a kisteremben. A lengyel nyelvű előadás magyar és román felirattal követhető.

Ugyancsak a katowicei színház előadásban látható Beppe Navello  CINEMA! című színműve, amely tulajdonképpen egy szöveg nélküli performansz, a némafilmek sztárjai előtti főhajtás, akik szavak nélkül képesek voltak különféle érzéseket kiváltani a nézőkből. A némafilmekre emlékeztető mimikával, teátrális jelenetekkel és filmeffektusokkal öt színész mesél el egy humoros történetet arról, hogy a mozi csodája veszélyes és csalóka lehet. A némafilmek aranykorát idéző, szavak nélküli – tehát nyelvi akadályoktól független – produkció május 9-én, szombaton este 7 órától tekinthető meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében.

Mindkét előadásra a Bernády György mecénás bérletek érvényesek. A szabadon maradó helyekre jegyek válthatók a Kultúrpalota jegyirodájában, a színházi jegypénztárban és a www.biletmaster.ro honlapon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei