Fotó: Lukácsi Lehel
A víz és az ember című fotópályázat nyertes képeinek kiállításával nyitja meg kapuit pénteken a Haáz Rezső Múzeumhoz tartozó szejkefürdői Borvízmúzeum. Az emlékházban megtekinthető tárgyak listája idéntől egy korabeli fürdő makettjével bővül. A Jézus-kápolnát csak pünkösdkor nyitják meg a látogatók előtt.
2015. április 30., 12:182015. április 30., 12:18
Korábban meghirdetett A víz és az ember című fotópályázatuk tizennégy nyertesének összesen tizenöt művét mutatják be a Borvízmúzeum pénteken egy órakor kezdődő megnyitóján – tájékoztatott Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója, hozzátéve, hogy a tárlatot szeptemberig lehet majd megtekinteni.
Miklós Zoltán elmondta, idén újdonságként bekerül az emlékház megtekinthető tárgyai közé egy 19. század végi, 20. század eleji szovátai fürdő 170x130 centiméteres korhű makettje is, amellyel főleg a gyerekek számára szeretnék megidézni a korabeli épületkomplexumot. „Eddig csak régi fényképek és dokumentumok alapján tudtuk szemléltetni a század eleji vagy még korábbi fürdőhelyeket, most azonban kézzel foghatóvá válhatott az építmény. A részletes rekonstruálásnak hála, egyebek mellett jól kivehetők a bejáratok és a helyiségek is” – magyarázta az igazgató, hozzátéve, hogy a makettet a múzeum első emeletén fogják kiállítani. Az emlékház nyitási rendje tavalyhoz képest nem változott: hétfőnként zárva lesz, keddtől péntekig délelőtt tíz és délután hat óra között, hétvégén pedig délelőtt tíz és délután két óra között látogatható.
A Jézus-kápolna kapuit csak pünkösdkor, május 23-án nyitják meg a nagyközönség előtt, hiszen akkor kezdődik a turistaszezon. Miklós Zoltán ugyanakkor kifejtette, csoportok előzetes egyeztetés után látogathatják az egyházi építményt, ahogyan ezt a téli időszakban is nemegyszer megtették. „Több magyarországi iskolás osztály is eljött az elmúlt hónapokban megnézni a kápolnát, legutóbb épp a múlt héten. Ennek kimondottan örültünk, és továbbra is várjuk az érdeklődőket” – mondta az igazgató, aki egyúttal megjegyezte, a Borvízmúzeum sajnos nem örvendett hasonló népszerűségnek.
szóljon hozzá!