Fontos, hogy a mai kornak megfelelő, eladható kézműves alkotások szülessenek – szögezte le Lőrincz Zsuzsánna, az udvarhelyi Artera Alapítvány vezetője csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján.
Székelyudvarhely ad otthont az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek 11. Találkozójának október 15–17. között. Az Udvarhely Néptáncműhely szervezésében három felnőtt- és két gyerek-táncelőadást tekinthetnek meg az érdeklődők.
A dráMA7 kortárs színházi találkozó harmadik napján ismét működésbe lép az első napon megkezdett rendezői elv: a múlt és a jelen, a befejezett és az aktuális szembeállítása. A színház szerelmesei szerdán a Bánk bán című nagytermi előadást tekinthetik meg.
A tragikus múltú épület, Marosvásárhely egykori ortodox zsinagógája ezentúl összművészeti központtá válik – tájékoztatott András Lóránt, a róla elnevezett társulat vezetője.
Az elnyomás, illetve annak jelentése és lehetséges nézőpontjai a meghatározó téma a hetedik dráMA kortárs színházi találkozó keddi napján.
Márton Árpád festőművész barátaival, tanítványaival és tisztelőivel népesült be szombat délután a Mikó-vár udvara: köszönteni jöttek, és együtt ünnepelni a művészt 75. születésnapja alkalmából szervezett jubileumi kiállítása megnyitóján.
Márton Árpád festőművész maga rendezte azt a jubileumi kiállítást, amely munkáiból nyílik szombaton. Végigsétáltunk az öt kiállítótermen, ahol a közel 120 alkotás megtekinthető.
Számos romániai román, magyar és magyarországi kiadónak, valamint könyvforgalmazónak küldtek a szervezők meghívót, hogy vegyenek részt a november 12–15. közötti 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron.
Ünnepre készül Csíkszereda: Márton Árpád festőművész munkáiból nyílik szombaton délután 5 órától jubileumi kiállítás a Csíki Székely Múzeumban.
Az évad első bemutatóját, Örkény István Tóték című tragikomédiáját mutatja be csütörtökön este hét órától a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház.
Hubert Rossel Les églises fortifiées du pays Sicules (Székelyföld erődített templomai) című kötetét mutatták be hétfőn este a Teleki Téka freskós termében. A szerző vetített-képes előadást tartott az általa feltérképezett és leírt 80 templomról.
Folyatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.
Több mint félszáz koncert, számos világhírű vendégelőadó és több rangos rendezvény teszi élménydússá a Székelyföldi Filharmónia 2015–2016-os évadát. A műsortervről Bodurián Ágota művészeti titkárral beszélgettünk.
Hargita megye legátfogóbb képzőművészeti kiállításának a megnyitóját tartják pénteken 18 órától Csíkszeredában. A Megyeháza Galériában közel ötven alkotás tekinthető meg.
Összesen nyolc produkció szerepel a Maros Művészegyüttes 2015–16-os évadjának műsorán – ismertette Barabási Attila Csaba igazgató.
Aranka György szobrának megkoszorúzásával, Demény Péter erre a napra írt köszöntőjével, majd ősbemutatóval ünnepelte a Magyar Dráma Napját hétfőn este a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.
Sok látogató számára lelki feltöltődést jelentett a Mária-tisztelet sokszínűségét bemutató kiállítás, amelyet a Csíksomlyói Ferences Rendház és a Csíki Székely Múzeum hozott létre.
Két napos rendezvénysorozattal ünnepelt a Napsugár Néptáncegyüttes, amely a fennállása óta eltelt két évtized alatt nem kevesebb mint 2500 gyereket foglalkoztatott.
Román Viktor kisplasztikáiból és grafikáiból, tanulmányaiból nyílt tárlat látogatható a Kultúrpalota földszinti kiállítótermeiben.