Könyvszemlére készülnek

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Számos romániai román, magyar és magyarországi kiadónak, valamint könyvforgalmazónak küldtek a szervezők meghívót, hogy vegyenek részt a november 12–15. közötti 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron – számolt be Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke.

Antal Erika

2015. október 01., 16:192015. október 01., 16:19

Kapu a lélekhez a mottója az idei vásárnak. A könyv lélekmentő, hiszen valamennyi kötetben benne van a szerző lelke, és benne lesz az olvasó lelke is – fogalmazott Káli Király István, összefoglalva a rendezvénysorozat lényegét. Erdély legnagyobb könyvszemléjének november 12–15. között a Nemzeti Színház ad otthont, annak kétszintes előcsarnoka, nagy-, kis-, illetve Underground terme, ahol könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, dedikálások, irodalmi estek, koncertek, színházi előadások, valamint sok-sok gyerekprogram várja az érdeklődőket. Eddig 32 visszajelzés érkezett, ez mintegy 75 százaléka a tavalyinak, de még az utolsó pillanatban is várják a jelentkezőket – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Az idei vásár szellemi védnöke a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum, amely ragaszkodik ahhoz, hogy teljességében bemutatkozhasson, megismertesse a közönséggel tevékenységét. Külön standdal lesz jelen, ahol saját kiadványait forgalmazza majd.

Az idei könyvvásáron a 19. századtól kezdve Marosvásárhelyen élt és alkotott íróknak szeretnének emléket állítani. A vásár idejére berendezett két beszélgető sarkot Székely Jánosról, illetve Jánosházy Györgyről nevezik el. Ez utóbbi emléke előtt tisztelegve egy emlékestet is szerveznek, ahol bemutatják a Mentor Könyvek Kiadónál megjelenő kötetet is, amelynek kéziratát halála előtt négy nappal adta át Jánosházy.

A könyvbemutatók és író-olvasó találkozók mellett az idén is számos kulturális rendezvény várja a látogatókat – ismertette Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetője, a könyvvásár társszervezője. A legnagyobb esemény Halász Judit Csiribiri című előadása lesz. A nagy népszerűségnek örvendő művész még nem lépett színpadra Erdélyben – mondta Szepessy. A koncert elsősorban gyerekeknek szól, de természetesen a felnőttek érdeklődésére is számítanak. A két marosvásárhelyi koncert mellett Kolozsváron is szerveztek egy fellépést Halász Juditnak. A Magyar írók estjén Györe Balázs, Tompa Andrea, Papp Sándor Zsigmond találkozik az olvasókkal a Kultúrpalota kistermében, ahol Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese moderál majd. A Kolozsvári Állami Magyar Színház Leonce és Léna című, Tompa Gábor-rendezte produkciójával vendégszerepel ebből az alkalomból. Garaczi László Ovobrader című darabját felolvasószínház keretében láthatják a nézők ifjú Király István rendezésében a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében. A Főszerkesztők estjén az erdélyi szépirodalmi lapok, a Látó, a Helikon, az Irodalmi Jelen, a Korunk, a Székelyföld és Várad főszerkesztőinek részvételével kerekasztal-beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők..

A gyerekekről ez alkalommal sem feledkeznek meg a szervezők, sőt egyre nagyobb figyelmet fordítanak rájuk – mondta Makkai Kinga, a gyerekprogramok felelőse. A tavaly meghirdetett vetélkedőre közel száz csapat jelentkezett, ami azt jelenti, hogy 300 gyerek olvasta el a kijelölt könyveket. Az idén is meghirdették a versenyt, amelyre október 4-éig, vasárnapig jelentkezhetnek a csapatok. A szervezők a programok összeállításakor a legkisebbekre, a totyogókra is gondoltak, óvodásokra, illetve azokra, akik már olvasnak, akik már fogyasztói az írott kultúrának.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei