Fotó: Barabás Ákos
Az évad első bemutatóját, Örkény István Tóték című tragikomédiáját mutatja be csütörtökön este hét órától a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. Az alig egy hónapos próbaidőszakról és az előadás kihívásairól Nagy Pál színházigazgató, Csurulya Csongos művészeti vezető és Harsányi Zsolt, a darab rendezője számolt be a sajtó képviselőinek.
2015. szeptember 29., 22:102015. szeptember 29., 22:10
Nagy kihívás volt a Tóték, ugyanis a magyar drámairodalom egyik legismertebb darabja, szerzője és műfaja sem könnyű – mondta el Nagy Pál az új előadás bemutatója előtt. Szintén a drámát dicsérte Csurulya Csongor művészeti vezető, aki Örkény István drámáját a három legjobb magyar dráma egyikének tartja. „A Tomcsa Sándor Színház elérkezett egy olyan művészi szintre, ahol a társulatot – és ezáltal közönségét is – nagyobb szövegekkel kell terhelni. A nagyobb terjedelmű és művészi értékű szövegek összetett rendszerét meg kell érteni, ezért hozzátartoznak a művészi fejlődésünkhöz is” – magyarázta a művészeti vezető. Hozzátette, a produkcióban a rendező mellett két további vendégművész is részt vesz: Korondi Janka másodéves egyetemista Ágica szerepében, valamint Bajkó Blanka jelmez- és díszlettervező.
Harsányi Zsolt rendező már ismerte a székelyudvarhelyi társulatot, ezért tudta, hova jön és kikkel fog dolgozni. „Az ember utolsó pillanatban is arra törekszik, hogy csiszoljon, árnyaljon és javítson a dolgokon, ezt az utolsó pillanatig így kell tenni, hiszen egy előadás akkor van készen, amikor lekerül a műsorról” – fejtette ki a rendező.
A megszokott hat hét helyett csupán egy hónapos volt a próbafolyamat, ezért megerőltető munkatempóban készültek a bemutatóra – mondta el Csurulya, kiemelve, hogy a produkcióban a társulat új színésze, Pál Attila dupla szereposztásban van jelen.
Az előadás időpontjai
A bemutató október 1-jén este hét órától tekinthető meg, az előadásra a Tomcsa Sándor-bemutatóbérlet érvényes. Másnap, október 2-án szintén este hét órától a Nyirő József-felnőttbérletesek láthatják. A bérletes előadásokra a fennmaradó helyek függvényében jegyek is válthatók hétköznapokon 11–14, illetve 15–17 óra között a színház jegypénztárában, illetve a 0266–212131-es telefonszámon vagy a biletmaster.ro oldalon.
szóljon hozzá!