Szotyory László műveiből nyílt kiállítás

A második Székelyföld Napok keretében szombat délután a Megyeháza Galériájában nyílt egyéni kiállítása a Munkácsy-díjas Szotyory László festőművésznek.

A POSZT jövőjébe is „beleszóltak” a színitanodán

A marosvásárhelyi színitanodára látogatott Magyarország legfontosabb színházi seregszemléjének, a Pécsi Országos Színházi Találkozónak (POSZT) az új művészeti vezetője. Márta István a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel való együttműködés mellett a POSZT jövőjéről is beszélt.

A POSZT jövőjébe is „beleszóltak” a színitanodán
2011. június 02., csütörtök

Mesés Székelyföld gyerekeknek

Óvodás és kisiskolás gyerekek számára írta Sarány István a Mesés Székelyföld című sorozatot, melynek első kötetét – rendhagyó bemutató keretében – játszóházzal, vetélkedővel és szabadtéri fotókiállítással egybekötött rendezvényen vehetik kézbe vasárnap, június 5-én, 16 órától a Mikó-vár udvarán.

Mesés Székelyföld gyerekeknek
Mesés Székelyföld gyerekeknek
2011. június 02., csütörtök

Mesés Székelyföld gyerekeknek

2011. június 02., csütörtök

A Fogarassy „vendégei voltak” magyar nemzettársaink

Nyílt napot tartottak a gyergyószentmiklósi Fogarassy Mihály iskola hatodikosai csütörtökön az iskola dísztermében. Az esemény központi témájaként próbáltak ízelítőt adni a más országokban élő magyarok életéből.

A Fogarassy „vendégei voltak” magyar nemzettársaink
2011. június 02., csütörtök

Szotyory Lászlónak nyílik egyéni tárlata Csíkszeredában

A Munkácsy-díjas festőművésznek a megyeháza galériájában nyílik egyéni kiállítása szombaton 18 órától.

Szotyory Lászlónak nyílik egyéni tárlata Csíkszeredában
2011. június 02., csütörtök

Egész hétvégén ropják

45. alkalommal rendezik meg a Szejke népzene- és néptáncfesztivált: idén három napon át ropják a különböző meghívottak és városunk néptáncosai.

Egész hétvégén ropják
Egész hétvégén ropják
2011. június 02., csütörtök

Egész hétvégén ropják

2011. június 02., csütörtök

A „székely viselet, a tánc, a dal és imádság ünnepe” Ádám Gyula képeiben

Az Ezer Székely Leány Napja megszervezésének 80. évfordulója alkalmából Ádám Gyula fotográfusnak a csíksomlyói eseményen készített válogatott képeiből álló tárlat nyílt június 1-jén a székelyudvarhelyi Művelődési Ház előtéri kiállítótermében.

A „székely viselet, a tánc, a dal és imádság ünnepe” Ádám Gyula képeiben
2011. június 02., csütörtök

Szováta helyett Marosvásárhelyen az IKV döntője

Pénzügyi nehézségek miatt idén Szovátáról Marosvásárhelyre költözött az Irodalmi Kreativitás verseny országos szakasza. Pénteken és szombaton körülbelül 45 diák versenyez irodalmi kreativitásban, a verseny helyszínét idén a Bolyai Farkas Elméleti Líceum jelenti.

Szováta helyett Marosvásárhelyen az IKV döntője
2011. június 02., csütörtök

Maros megyében hat településen zajlik a Székelyföld Napok

Pénteken kezdődik és egy egész héten át tart a másodjára megszervezett Székelyföld Napok programsorozat. A székely megyék közötti együttműködés erősítése a célja Hargita, Kovászna és Maros megye önkormányzatának a rendezvénnyel, amelyet június 3-tól 10-ig rendeznek meg.

Maros megyében hat településen zajlik a Székelyföld Napok
2011. június 02., csütörtök

Utoljára a Stúdió színpadán

Három nap, hat előadás, több szakmai beszélgetés – miniévaddal búcsúznak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzősei: június 2–4. között tömbösítve játsszák a vizsgaelőadásaikat.

Utoljára a Stúdió színpadán
Utoljára a Stúdió színpadán
2011. június 02., csütörtök

Utoljára a Stúdió színpadán

2011. június 02., csütörtök

Liszt Ferenc kései alkotásai szólaltak meg

Szerdán este hét órától Mocsári Károly világhírű budapesti zongoraművész harmadik alkalommal koncertezett a csíki közönség előtt, a Nagy István Művészeti Líceum aulájában.

Liszt Ferenc kései alkotásai szólaltak meg
Liszt Ferenc kései alkotásai szólaltak meg
2011. június 02., csütörtök

Liszt Ferenc kései alkotásai szólaltak meg

2011. június 01., szerda

Évadzáró az Udvarhely Táncműhelynél

Évadzárásra készül az Udvarhely Táncműhely. Június 4-én, szombaton 18 órától a Városnapok keretében még előadja a nagy sikerű Varázséneket, melyet majd csak ősszel vesz elő újra.

Évadzáró az Udvarhely Táncműhelynél
2011. június 01., szerda

A bútorfestő és fafaragó Sütő család – könyvbemutató

A Székelyföldi Kézművesek Egyesületének szervezésében Sütő István A bútorfestő és fafaragó Sütő család című könyvének bemutatójára kerül sor csütörtökön 19 órától.

A bútorfestő és fafaragó Sütő család – könyvbemutató
2011. június 01., szerda

Évadzáró és zongoraest a Filharmóniánál

A III. Székelyudvarhelyi Városnapok keretében ezen a héten két szimfonikus koncertre várják az érdeklődőket.

Évadzáró és zongoraest a Filharmóniánál
2011. május 31., kedd

Mustármag – az évad utolsó bemutatója a városnapokon

A 2010–2011-es évad utolsó bemutatójaként, a városnapok keretén belül június 4-én, szombaton 16 órától Kulcsár-Székely Attila Mustármag című egyéni előadását tekintheti meg a nagyérdemű a Szent Miklós-hegyi plébániatemplomban. A szórványban és Magyarországon már több helyen is bemutatott produkcióról a Tomcsa Sándor Színház munkatársai számoltak be a sajtó képviselőinek.

Mustármag – az évad utolsó bemutatója a városnapokon
2011. május 31., kedd

Marosvásárhelyi magyar filmet jelöltek az EP Újságírói Díjára

Marosvásárhelyi magyar film képviseli Romániát idén az Európai Parlament Újságírói Díjának Gáláján. A romániai zsűri a Román Televízió marosvásárhelyi stúdiójának munkatársa, Agyagási Levente Jégkorszaki növények birodalma című alkotását ítélte a legjobbnak a hazai pályamunkák közül.

Marosvásárhelyi magyar filmet jelöltek az EP Újságírói Díjára
2011. május 31., kedd

"Elindultam szép hazámbul…" – hatodszor

Teltház fogadott a bétai kultúrházban: több mint 140, viseletbe öltözött gyermek énekelte a Domokos Pál Péter gyűjtéséből származó, a vetélkedőre kijelölt népdalokat, de szinte feledésbe merült dallamokkal is jelentkeztek – összegezte a szervező iskola, a bögözi igazgatónője, Zongor Irma.

2011. május 30., hétfő

Zongoraest a Liszt-emlékév jegyében

Mocsári Károly világhírű budapesti zongoraművész, a Francia Liszt Társaság művészeti tanácsadója, több nemzetközi Liszt fesztivál zsűritagja ezúttal teljesen Liszt Ferencnek szenteli a szerdán (június 1.) 19 órától, a Nagy István Művészeti Iskola aulájában tartandó hangversenyét.

Zongoraest a Liszt-emlékév jegyében
Zongoraest a Liszt-emlékév jegyében
2011. május 30., hétfő

Zongoraest a Liszt-emlékév jegyében

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye