Az V–XII. osztályos képzőművészet szakos diákok munkáiból nyílt félév végi kiállítás csütörtökön a Nagy István Művészeti Középiskolában.
A tavasz közeledtében bizakodnak a marosvásárhelyi állatkertben, ahol csütörtökön a medvék segítségével próbáltak időt jósolni. A szakadozó felhőzet, a fel-felbukkanó napsugár nem könnyítette meg ezt.
A vakációs héten számos családnak gondot okozhat a kisgyermekek felügyeletének megoldása. Utánanéztünk, hogy Székelyudvarhelyen milyen lehetőségek vannak a tartalmas kikapcsolódásra.
Még napjainkban is tabutémának számít, már-már kuriózumnak, ha egy várandós édesanya terhessége alatt is szoptatja a nagyobbik gyerekét. Van, aki azért, mert az első pár hétben, hónapban még nem is tud a magzat létezéséről, de van, aki tudatosan dönt így.
A kisfiúkból szuperhőst, a kislányokból hercegnőt varázsol farsangkor Demény Gizella jelmezkészítő. Tízéves kora óta varr, s mára már annyira sikeressé váltak munkái, hogy saját vállalkozást indított Székelyudvarhelyen.
Az animációs filmeket már számítógépen vagy televízióban akár 3D-ben néző mai gyerekek figyelmét is lekötik a régmúlt idők emlékét idéző diafilmek, derült ki az Albert Orsolya színművész által már harmadik alkalommal megszervezett udvarhelyi vetítésen.
Egész éves rendezvénysorozattal ünnepli 30 éves fennállását a csíkszeredai Role zenekar. Szerdán délután plakátkiállítással várták az érdeklődőket a Szakszervezetek Művelődési Házában, délelőtt pedig sajtótájékoztatón vázolták fel terveiket.
Nagy volt az öröm szerdán a csíkszeredai József Attila Általános Iskola I. Step by step osztályában: ide került ugyanis Bakó Szabolcs cukrász mézeskalács-kompozíciója.
Ezelőtt kilenc évvel, 2008-ban indult az öt-nyolcadik osztályos tanulók számára a régi könyvekkel kapcsolatos foglalkozás a marosvásárhelyi Teleki Tékában.
A mostani szezon nagyon kedvez a téli sportok szerelmeseinek, a sízni szeretők több környékbeli sípálya közül is válogathatnak. Balla Szabolcs síoktatót kérdeztük arról, hogyan zajlik a gyerekek síoktatása.
Tél végi árleszállítással csalogatják a vásárlókat a marosvásárhelyi üzletek, legtöbb helyen az ötven százalékos táblával hívogatnak, de vannak, amelyekben 70 százalékos árcsökkentést is ígérnek.

Motorkerékpárok hangja töltötte be Csíkszereda főterét szombat délután.
Közel tizenhárom éve működik néptánccsoport Csíkszentimrén. A néptáncolás mozgalommá nőtte ki magát, gyerekek és fiatalok, valamint a szülők is lelkesen részt vesznek és támogatják ezt a tevékenységet. Néptánccsoportokat bemutató sorozat következik.
A napokban Maros megye különböző térségeit járja be egy japán származású folklórkutató, román és magyar vidékek néptáncait, népdalait gyűjti, de Kolozs és Beszterce-Naszód megyéket is felkereste már.
Senki sem készíti fel a szülőt arra, hogyan reagálja le azt, amikor a másfél-kétéves gyereke földhöz csapja magát egy boltban, magánkívül ordítozva követelőzik, sír, toporzékol. Könnyű azt mondani anyának vagy apának, hogy nyugodjon meg, ez természetes.
Mitől jó a fagyban lékek fölé hajolva hosszasan várni a kapást? A lékhorgászok bizony tudják a választ, velük beszélgettünk e sportág vagy szabadidős tevékenység lényegéről, trükkjeikről a zeteváraljai víztározó jegén.
Rácsodálkoztak a pézsmatulokra, hüledeztek a kardfogú tigris előtt, kíváncsian szemlélték az állatcsontvázakat: több gyerek is nagyon várta már, hogy megnyíljon a Jégkorszak című kiállítás a Csíki Székely Múzeumban.
Fontosak a csíkszentléleki plébánia kórusának azok a hétről hétre átélt apró örömök, amelyeket azáltal tapasztalnak meg, hogy amatőr énekesekként meg tudnak szólaltatni egy-egy művet – állítja Gergely Tibor karvezető.
Idén kezdik meg annak, a magyar kutatók által fejlesztett, gyógyszerjelölt molekulának a klinikai vizsgálatait, amelytől a humán leukémia kezelésében várnak eredményeket – számol be az MTI.