Ismét lesz Közéleti Kávéház Sepsiszentgyörgyön a Háromszéki Ifjúsági Tanács szervezésében. A megújult csapat vidékre is kiterjesztené a tevékenységet.
2014. április 17., 15:022014. április 17., 15:02
Három évvel ezelőtt indítottaa el a kávéház projektjét a HÁRIT, a rendezvény célja a fiatalok összekovácsolása közéleti, kulturális, politikai és irodalmi témákban. A találkozások során – melyek a város kávézóiban zajlottak – nyilvános szakmai, irodalmi, közéleti, ifjúsági, művészeti, gasztronómiai témákat érintettek az előadók a résztvevők.
Oltean Csongor, a HÁRIT elnöke a csütörtöki sajtóértekezleten kifejtette: a vándorrendezvényt ismét elindítják, ezúttal azonban bevonják a vidék fiatalságát is. Ezért nemcsak Sepsiszentgyörgyön, de a környező falvakban is szerveznek kávéházat, ahol különböző meghívottakkal beszélgethetnek a fiatalok.
Szakáli Zalán, a Közéleti Kávéház projekt felelőse elmondta: a közeljövőben három rendezvényt szerveznek, terveik szerint havonta jelentkeznének különböző témákkal és előadókkal. Az első közösségi kávézásra április 23-án, délután 18 órakor kerül sor az Indivino borozóban, ahol a fejleszthető otthonról, azaz Sepsiszentgyörgy fejlődéséről beszélgetnek. Az est meghívottai Czimbalmos-Kozma Csaba városmenedzser és Barta Mónika, a városimázs iroda munkatársai lesznek. Az este célja nem más, mint bemutatni Sepsiszentgyörgyöt a fiataloknak, megmutatni azokat az infrastrukturális fejlesztéseket, amelyek a városban zajlanak, és azt a jövőképet, amilyenné a város válhat.
A következő kávéház helyszíne Barót lesz, itt május 17-én várják az érdeklődőket egy, a fiatalok számára igen érdekes témával: a drogok és azok káros hatásai. A beszélgetésre meghívtak egy magyarországi fiatalembert is, aki korábban drogfogyasztó volt, így hitelesebb képet kapnak a fiatalok a drogok használata okozta károkról úgy egészségileg, mint pszichésen – magyarázta Szaláli Zalán. A harmadik rendezvénynek Zágon ad otthont Ne csak szurkolj, sportolj! címmel. Ennek meghívottja Szabó Katalin tornász lesz, aki szülőfalujában mesél életútjáról, sportsikereiről a fiataloknak, motiválva őket arra, hogy ne csak szurkolók legyenek, hanem aktív sportolók is.
A Közéleti Kávéház rendezvényeire a belépés ingyenes, a szervezők a HÁRIT internetes oldalán, illetve Facebookon teszik nyilvánossá a találkozók helyszínét és időpontját.
szóljon hozzá!