Fotó: Bencze Melinda
A Szent György Napokon pénteken este lép fel a Tankcsapda zenekar, akik tizenhárom éve nem koncerteztek Sepsiszentgyörgyön. A szervezők közvélemény-kutatása alapján évek óta ők a legnépszerűbb rockegyüttes a háromszéki megyeszékhelyen.
2014. május 02., 21:212014. május 02., 21:21
A fellépést megelőzően az Ifjúsági sátorban közönségtalálkozót tartott az együttes, ahol a jelenlegi tagok, Fejes Tamás dobos, Sidlovics Gábor gitáros és Lukács László énekes-frontember beszélgettek a turnéjukról, hobbijukról, illetve készülő új albumukról.
Európai turnén a Tankcsapda
Az együttes 25 éves, bevallásuk szerint nincs titkuk, egyszerűen csak törekedtek arra, hogy ne tűnjenek se többnek, se kevesebbnek, mint amik igazán. Az emberek megérzik, ha valami valódi, így fontossá válik mind a zenében, mind a szövegben a hitelesség – magyarázta Lukács László.
Sidlovics Gábor elmondta, büszkék arra, hogy egész Európában turnézhatnak, és hogy egyre több az idegen nyelvű érdeklődő is koncertjeiken. Hozzátették, túl vannak már azon a ponton, amikor még megakarták mutatni az egész kontinensnek, hogy ők mekkora sztárok.
Lukács László a koncertek hangulatát említve kétfélét különböztetett meg: vagy nagyon jó vagy kevésbé. Függetlenül attól, hogy szabadtéri vagy zárt terű a buli, mert ha a zenekar és a közönség között működik a kémia, és megtalálják az összhangot, akkor a helyszín teljesen lényegtelen – mondta a frontember, aki az ígérte, hogy a pénteki koncert bizony nagyon jó lesz.
A zenekar tagjainak hobbija a munkájuk
Arra a kérdésre, hogy mi a hobbijuk, Fejes Tamás frappánsan megjegyezte: „Sidlovics boxol, én a vízi sportokat szeretem, Laci pedig csak összetöri magát.” A Tankcsapda énekese ehhez tette hozzá, hogy igazából a hobbijuk inkább csak a szabadidő eltöltésére jó, ugyanis kiskoruk óta az volt az álmuk, hogy egyszer zenészek lehessenek, és ez mind erkölcsileg mind anyagilag el legyen ismerve.
Merni kell nagyot álmodni
Fejes Tamás a fiatal, kezdő zenekaroknak annyit üzen, hogy bár nehéz elismertté válni, de soha nem szabad feladni. Régen egy demóval ha sikerült az egyetlen rock szaklap rovatában megjelenni, akkor az már félsiker volt, mert sokan megismerték az együttest, azonban az internet korában akkora mennyiséget kapnak a zenefogyasztók, hogy nagyon nehéz kitűnni. Persze időről időre sikerül egy-egy zenekarnak, de tudni kell kitartani és merni nagyot álmodni – mondta a dobos.
Készül az új album
Lukács László annyit árult el az új készülő albumukról, hogy október közepén fog megjelenni, hamarosan pedig a közönség is megismerhet róla egy dalt, ugyanis május 13-án lesz ennek a premierje, illetve készül ehhez egy videoklip is. Hozzátette, a lemezkészítés még abban a stádiumban van, amikor csak most formálódnak, most érnek össze a szövegek, a dallamok.
Dancs Zsolt fesztiváligazgató arra a kérdésre, hogy miért hívták meg az együttest a Szent György Napokra, azt mondta, a szervezők is szeretik a rock zenét és a Tankcsapdát, régóta szerették volna elhozni az együttest, örülnek, hogy most sikerült egyeztetni velük. Hozzátette, évek óta készítenek közvélemény-kutatásokat, és a rockzenekarok között a Tankcsapda állt első helyen.
szóljon hozzá!