Bringapólósok versenye Sepsiszentgyörgyön

Románia második országos bringapóló – bike polo – versenye szombaton 10 órától kezdődik Sepsiszentgyörgyön a Babeș-Bolyai Tudományegyetem épülete mögötti parkolóban. A főszervező Bucharest Bike Polo a helyi Saint George Bike Polo és a Sepsi Bike partnerségében megszervezett versenyén a két legjobb eredménnyel végzett csapat részt vehet az európai bajnokságon.

Bencze Melinda

2014. május 09., 11:562014. május 09., 11:56

2014. május 09., 11:592014. május 09., 11:59

Joó Árpád, a kerékpáros póló egyik szervezője elmondta, Sepsiszentgyörgyön első alkalommal tartanak hasonló versenyt, ezt leszámítva csak egy bemutató volt decemberben a Stimmul keretén belül. Az akkor tartott játékot követően nem sokkal megalakult egy helyi klub is.

„Azért esett a választás Sepsiszentgyörgyre, mert országos viszonylatban elég központi fekvésű, ugyanakkor itt még új a sport, ez pedig kiváló alkalom a népszerűsítésére is” – mondta Joó. Kiemelte, ez egy országos verseny, amelyre a három fős csapatok Bukarestből, Nagyváradról, Marosvásárhelyről, valamint Istanbulból és Torinóbol is jelentkeztek.

A szervező elmondta, hogy a sportot Romániában 2011-ben kezdték el űzni, kezdetben Nagyváradon és Bukarestben, majd Marosvásárhelyen. A mérkőzéseket 20x40 méteres betonfelületű, palánkkal körbevett pályán játsszák, a cél, hogy egy ütővel az ellenfél kapujába kell bejuttatni a labdát.

A gól az ütőfej végével ütve érvényes, oldalával csak terelni szabad. A játékosok a mérkőzés ideje alatt nem tehetik le lábukat a földre, ha ez mégis megtörténik, akkor érinteniük kell a pálya középpontjánál kijelölt helyet. A játéknak öt gól vagy a tíz perces időkeret lejárta után van vége.

A sportág egy másik változata a hardcourt bike polo, avagy a kemény pályás biciklis póló. Kezdetben biciklifutárok játszották 15 évvel ezelőtt Settleben. Azóta világsporttá nőtte ki magát, jelenleg ezt tartják az egyik legdinamikusabban fejlődő biciklis sportnak a világon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei