
Fotó: Gecse Noémi
Ismételten benépesült szombaton a csíkszeredai Szív utcában található dendrológiai park, ahol immáron negyedik alkalommal rendezték meg a Falu a városban elnevezésű rendezvényt. Képes beszámolóval jelentkezünk az első napról.
2016. október 01., 19:382016. október 01., 19:38
2016. október 01., 21:482016. október 01., 21:48
Az első nap már sok látogató megtekinthette, hogyan készül a sajt vagy a túróspuliszka, de emellett kóstolhattak házi kenyeret, ehettek főtt krumplit, túrós puliszkát, almát, és ihattak almalevet vagy friss tejet is.
Idén sem maradt el a már megszokott állatsimogatás, lehetett tehenet fejni, lovagolni, szekerezni. Újdonság volt, hogy néhány település saját standdal vett részt a rendezvényen, amelyeken különböző helyi jellegzetességeket mutathattak meg.
A megjelent települések közül például Tusnád a pityokatermését vonultatta fel, Madéfalva az náluk termett hagymákra volt legbüszkébb, a kászoni standnál pedig a pásztorélet velejáróját láthatták az érdeklődők.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.
Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.
Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.
Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.
Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.
A hétfő éjszakai vihar következtében egy idős fűzfa dőlt ki a csíkszeredai központi parkban. Személyi sérülés nem történt, az eset azonban ismét ráirányítja a figyelmet az öregedő, veszélyessé váló fák problémájára.
Árokba sodródott egy személygépkocsi hétfő délután az E578-as európai úton, Tusnádfürdő közelében. A sofőr kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, az érintett útszakaszon azonban akadozik a forgalom.
szóljon hozzá!