Várják a jelentkezőket a „Mozsika” háromszéki népzenei táborba, amelyre idén augusztus 24-30. között kerül sor Csernátonban.
2014. július 29., 16:522014. július 29., 16:52
A Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa szervezésében kerül sor a „Mozsika” háromszéki népzenei tábor negyedik kiadására augusztus végén a csernátoni Hanna Panzióban.
A tábor szervezői olyan diák és felnőtt érdeklődők jelentkezését várják, akik hegedűn, brácsán, nagybőgőn vagy cimbalmon tudnak játszani. A tábor ideje alatt az említett hangszereken népzenéket tanítanak, ezt a Heveder Zenekar tagjai vezetik le. A felosztás alapján Fazakas Levente hegedűn és brácsán, Fazakas Albert cimbalmon, Szilágyi László brácsán, valamint Bajna György nagybőgőn oktat majd.
A napi eseményektől függően lehetőséget biztosítanak kézműves tevékenységeken, népi gyermekjátékon és népdaltanuláson való részvételre is. Utóbbit István Ildikó, a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola ének- és tánctanára oktatja, a kiegészítő programpontként szereplő népi gyermekjátékokat a szervező intézmény munkatársai bonyolítják le.
A helyek száma korlátozott, ugyanis összesen harmincöt személyt tudnak fogadni, így előzetes jelentkezés szükséges. További információkért, valamint jelentkezni a Kovászna Megyei Művelődési Központ Szabadság tér, 2. szám alatti székhelyén, vagy a 0267-351648-as és a 0742-148687-es telefonszámokon lehet.
szóljon hozzá!