Az év első kétnapos biciklitúráját szervezi meg a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület a helyi sportirodával partnerségben szombaton és vasárnap a nemrégen kialakított Nemere útján. A szervezők még csütörtökig várják a jelentkezőket.
2014. augusztus 11., 19:102014. augusztus 11., 19:10
Eddig huszonkilencen jelezték részvételi szándékukat a Nemere útján megszervezésre kerülő, 113 kilométer távolságú biciklitúrára, viszont augusztus 14-éig még lehet jelentkezni. Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke megkeresésünkre elmondta, a legutóbbi, egynapos túra alkalmával összesen ötvennyolcan tekertek, remélik, ezúttal is sokan csatlakoznak a nemrégen kialakított kerékpárút, valamint a környezet megismerése érdekében.
A szervezet vezetője kifejtette: nem csupán a céhes város lakóinak jelentkezését várják, bárkit szívesen látnak. Hozzátette, hogy a korábban megszervezett események tapasztalatai alapján a biciklitúra más háromszéki városokban is nagy népszerűségnek örvend, hiszen gyakran érkeznek résztvevőik ezekről a településekről, valamint más megyékből is.
Ráduly Attila elmagyarázta, a túrát nem csupán edzett, felkészült biciklisek számára szervezik, bárki részt vehet rajta, mivel mindenki számára kényelmes tempóban kerékpároznak majd, gyakran tartanak pihenőt, és fürdőzésre is biztosítanak alkalmat. „Megállunk a besenyői tónál, a petőfalvi fürdőnél, ugyanakkor az Ika váránál levő malomfürdőt is érintjük, ha van benne víz, akkor ott is megpihenhet a csapat” – ecsetelte az elnök, majd hozzáfűzte, hogy az érkezők nehezebb táskáit kisbusszal szállítják a Kézdialbisban előkészített éjszakai szállásra, így minimális csomaggal a hátukon kell tekerniük. Az egészséges mozgásról szóló, vetített-képes előadással készülnek a jelenlevők részére szombat este.
A részvételi díj személyenként tíz lejbe kerül, ez kétszeri étkezést is magában foglal. A tizennégy éven aluli gyermekek csak írásos szülői engedéllyel csatlakozhatnak. A résztvevőknek szükségük lesz hálózsákra, izolírra, fürdőruhára és szendvicsre. Jelentkezni és további információkat kérni a 0766-611066 telefonszámon vagy a kocsiszo@yahoo.com elektronikus postacímen lehet.
szóljon hozzá!