Bernády-emlékplakett az élvezhetőbb estékért

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A 20. század elején Bernády György polgármesterként élhető és élvezhető Marosvásárhelyt akart, Kovács Levente rendezőként körülbelül kétezer estén át próbálta élvezhetőbbé tenni a marosvásárhelyiek életét – ezt köszönték meg neki most a Bernády-emlékplakettel.

Szász Cs. Emese

2012. október 28., 16:392012. október 28., 16:39

Különleges évfordulók jellemezték az idei Bernády Napokat – tizenötödjére szervezték meg a rendezvényt, és huszadik évfordulóját ünnepli az az egyesület, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, amely felvállalta, hogy Marosvásárhely egykori polgármesterének örökségét táplálja.

Kultúra és ifjúság

Az idei rendezvény a szecessziós stílusban épült marosvásárhelyi városházát ismertető könyv bemutatójával startolt csütörtök délután, majd egy különleges vándorkiállítást nyitottak meg a Bernády Házban. A Barcsay mester és tanítványai című tárlat sokadik helyszínére érkezett, Marosvásárhelyen mégis a mester hazatéréséről beszéltek, ugyanis Barcsay Jenő a mezőségi Katona községben született, majd Marosvásárhelyen tanult, itt indult el a festői pályán. Barcsayt és tanítványait – Balogh László, Deim Pál és Konok Tamás – Szentendre köti össze, valamint festő irányultságuk. Alkotásaikat még meg lehet tekinteni a Bernády Házban.

A péntek hagyományosan a főhajtásról szólt, előbb Bernády György sírjánál, majd az egykori városvezető köztéri szobránál helyezték el az emlékezés virágait. Ugyancsak a Bernády Napok hagyományai közé tartozik a diákvetélkedő, idén a középiskolások Marosvásárhely utcáinak, tereinek ismeretében vetélkedtek, míg a kisebbek a csak városépítőnek nevezett polgármesterről írtak fogalmazásokat.

Kétezer élvezhetőbb este

Pénteken került sor a Bernády Napok zárómomentumára, a gálaestre is. A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány alelnöke, Nagy Miklós Kund tizenötödjére köszöntötte a Kultúrpalotában összegyűlteket. Elmondta, ez a rendezvénysorozat évről évre alkalmat teremt a számvetésre is, hogy számba vegyük mit tettünk és mit nem, mit őriztünk meg a Bernády-hagyatékból. Az alapítvány kuratóriumi elnöke, Borbély László jelentette be idén is, hogy ki kapja a Bernády-emlékplakettet. A kitüntetést minden évben olyan személynek ítélik oda, aki jelentősen hozzájárult a város fejlesztéséhez. Idén ezt Kovács Levente kapta, aki 56 éve rendez, tanít, generációkat indított el a színészi pályán. A szakmában csak úgy hívják, hogy a mester, ugyanis 193 rendezés van a háta mögött, 24 fesztiválon nyert elismerést és 7 különböző díj tulajdonosa.

A kitüntetett köszönő beszédében elmondta, Bernády György polgármestersége alatt arra törekedett, hogy egy lakható, élhető és élvezhető várost hagyjon maga után. „Én az élvezhető részben próbáltam építeni a várost. Eddig körülbelül kétezer este volt, amikor próbáltam hozzájárulni a város élvezhetőségéhez” – fogalmazott Kovács Levente.

A díjátadást a magyarországi énekesnő, Zsédenyi Adrienn – vagy ahogy legtöbben ismerik, Zséda – koncertje követte, aki legkedvesebb műsorát hozta el Marosvásárhelyre. A Zongorista és én című produkciója – világslágerekkel és saját dalaival együtt – szerinte ugyanis illik a marosvásárhelyi ünnep hangulatához. Zséda először énekelt marosvásárhelyi színpadon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei