Vasárnap megmérettetnek a lovak

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Nemcsak versenylovakkal, hanem munkalovakkal is bizonyíthatnak tulajdonosaik a vasárnapi Csíkszentdomokosi Lovasnapon.

Szabó Kamilla-Mária

2016. június 24., 13:572016. június 24., 13:57

Hatodik alkalommal szervezik meg a Csíkszentdomokosi Lovasnapot vasárnap, június 26-án. A helyi sportpályára várják mindazokat, akik kedvelik a lovakat és lovassportokat, vagy vasárnapi kikapcsolódási lehetőséget keresnek. A program déli 12 órakor kezdődik díjugratással, amelyre csütörtökig kilencen jelentkeztek.

Az ugratás után a helyi ifjúsági fúvószenekar műsora következik, a tervek szerint egy órakor pedig hat-hét fogathajtó mutatja meg tudását. Székely Edvin és Csatlós Alexandra zenés előadással szórakoztatja az összegyűlteket, majd két órakor a vadászhajtás programpont következik. Nem marad el idén sem Pászka Lehel lovasíjász bemutatója, amelyet három órától tekinthetnek meg az érdeklődők.

Ezt követően a gyerekek mérettethetnek meg a számukra szervezett erőpróbán, ami után lovas kaszkadőrök lépnek majd a gyepre. Négy óra után a felnőttek is bizonyíthatnak erőpróbán: a munkalovak rönkhúzó versenyére már lezárult a jelentkezés. Az esemény utcabállal zárul, amelyen a talpalávalót Gidró Zsolt és zenekara biztosítja – ismertette a programot Albert Alfonz.

Az esemény szervezője érdeklődésünkre azt is elmondta, az először 2011-ben megrendezett eseményt azóta is nagy érdeklődés övezi. Emiatt fontosnak tartják, hogy évente legalább egyszer egy színvonalas kikapcsolódási lehetőséget biztosítsanak a környékbeli lovas sportokat kedvelőknek. Évente készülnek valami újdonsággal, idén lovas kaszkadőröket hívtak a változatosabb program érdekében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés