Magánterület-tulajdonost szólított fel a csíkrákosi önkormányzat: takarítsa el kaszálójáról azt a szeméthalmazt, amelyet a falubeliek hordtak oda.
2016. június 28., 20:142016. június 28., 20:14
2016. június 28., 20:462016. június 28., 20:46
A panaszos, Antal Donát elmondása szerint már jó ideje a birtokában van a szóban forgó terület, amely a kilencvenes évek előtt illegális szeméttározóként is működött. A helyiek közül sokan a mai napig oda viszik a felgyülemlett szemetüket.
Az átiratban foglaltak szerint július 30. a határidő, amíg el kell takarítani az ott felgyűlt szeméthalmazt – jegyezte meg Antal Donát. Hozzátette, felháborítónak tartja, hogy a saját kaszálójáról más falubeliek hulladékát kellene elszállítania, erre azonban nem hajlandó. Mint mondta, minden eszközt felhasznál, hogy bizonyítsa igazát.
Császár Attila, Csíkrákos község polgármestere nem kívánt nyilatkozni a témában, mindössze annyit mondott, törvény által szabályozott eljárásról van szó. Balla Izabella, a Hargita Megyei
Környezetőrség vezetője érdeklődésünkre elmondta, a 2005-ből származó 195-ös számú jogszabály szerint minden területtulajdonosnak kötelessége tisztán tartania saját földjét. E sürgősségi rendelet szerint a tulajdonosra hárul az a feladat, hogy tartsa tisztán, esetenként pedig védje meg területét az illegális szemetelőkkel szemben. Kerítéssel is lehet védekezni, de ha az sem használ, a rendőrséghez kell fordulni.
„Ez esetben ha az illető nem tud panaszt felmutatni a hatóságok felé, beleegyezik, hogy az ő területén tárolódjon a szemét” – nyomatékosított Balla Izabella. Hozzáfűzte, háromtól hatezer lejig terjedő bírság szabható ki a rendelet be nem tartásáért.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!