Szépvíz központjában vasárnap délelőtt megkoszorúzták Szent László szobrát. A felszólalók a lovagkirály tetteit példaként állították az utódok elé.
2016. június 26., 17:462016. június 26., 17:46
2016. június 27., 00:582016. június 27., 00:58
Ferencz Tibor, Szépvíz polgármestere a Szent László-napi ünnepi beszédében kitért Szent László király dicső tetteire, nemzetünk legnagyobb királyaként emlegette a rendezvény névadóját.
„Próbáljunk mi is nagyok lenni és nagyot tenni, s akkor nemzetünk felnőhet királyunk hagyatékához” – tette hozzá Ferencz. A továbbiakban Szépvíz testvértelepülése, a magyarországi Újkígyós polgármestere, Szebellédi Zoltán mondott beszédet.
„Fontos, hogy kimozduljunk a mindennapok szürkeségéből és visszaemlékezzünk őseinkre. Ez erőt ad, hogy aztán visszatérjünk a mindennapi munkához. Gratulálok a szervezőknek!” – tette hozzá Szebellédi. A beszédek után Kenéz Aletta Zselyke olvasta fel Siklósi András Szent Lászlóhoz című versét. A szoborhoz Szépvíz önkormányzata és Újkígyós polgármestere, a Szépvíz Ifjúsági Egyesület, a Csíkszentmiklósi Ifjúsági Egyesület és a csíkszentmiklósi hentesek csapata helyezte el koszorúit.
A továbbiakban a helybéli Gál Bence szavalta el Vörösmarty Mihály Szózat című művét, majd a jelenlévők közösen elénekelték a székely himnuszt. „Nagyon jól érezzük magunkat itt, többször is voltunk már. Nem csak alkalmakkor és rendezvényekre jövünk, hoztunk már néptáncos gyerekeket is” – mesélte Szebellédi-Szász Erzsébet, Újkígyós polgármesterének felesége.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!