Mintha Marosvásárhelyt is meglebbentette volna mostanság a kortárs tánc szele: pár éve már az András Lóránt Társulat biztosít igazi kortárstánc-előadásokat a közönségnek, nemrég két hiphop együttes videói is elkezdték „felszántani” a netet, s immár négy éve létezik a Navarra Dance is.
Kérészéletű seregtest volt az 1918 decemberében szerveződött Székely Hadosztály, mégis példát adott az egész magyar nemzetnek – fogalmaz Illésfalvi Péter hadtörténész A Székely Hadosztály története című kötet előszavában. Egy hadosztály és egy könyv születésének nyomába eredtünk.
Az erdővidéki Borbáth Szilveszter még csak 18 éves, de már két élő televíziós műsorban bizonyított. A Fölszállott a páva legutóbbi kiadásában kategóriája fődíját érdemelte ki. Saját bevallása szerint sem ocsúdott fel még a történetből, s nem is fog egyhamar. Interjú.
Van, akinek a sok pezsgőtől és a tűzijátéktól, másoknak a haveroktól és a bulitól lesz jó az óévbúcsúztató mulatság, van, aki távol a város zajától szeret minél több hó közt szilveszterezni, de olyan is akad, akinek a televízió különleges kínálatától lesz csupán szilveszter a szilveszter.
Orbán István, a rajoni néptanács titkára belép az ajtón, íróasztalához ül, amelynek politúrozott felületén a falon levő Ceaușescu-kép tükröződik. A jelenet 1968-ban játszódik az ország közigazgatási térképének átrajzolása előtt. Filmforgatáson jártunk.
Panaszkodnak a szemtelenebb diákokra a tanárok, akik néha visszasírják azokat az időket, amikor még legalább egy tenyeres belefért a munkájába. A szakemberek szerint azonban a gyerek a verésből csak azt tanulja meg, hogy neki is testi fölénnyel, verekedéssel kell „megoldania” a konfliktusokat.
A mindennapi valóságunkhoz hozzátartozik a közösségi média: átértelmezi korábbi szokásainkat, kiveszi részét az ünnepeinkből, megváltoztatja azt, ahogyan a magunk és mások hétköznapjait érzékeljük. Különbség van azonban abban, ahogyan már felnőtt generáció viszonyul az online közösséghez, illetve ahogy a tini
Keresztes Zsoltot, azaz Kercsót, ahogy mondani szokás, meglegyintette a halál szele, de sokkal erősebb lett tőle. Fizikailag és mentálisan egyaránt.
Kell hozzá recept, minőségi alapanyag, és nem utolsósorban a szeretet – ettől lesz ellenállhatatlanul finom a dorongos sütemény.