Mi számít közérdekű információnak, ki köteles közérdekű adatokat szolgáltatni, mely információk nem adhatók ki, hogyan juthatunk közérdekű információkhoz? Erről olvashatnak a Székelyhon napilap hétfői számának Kilátó mellékletében.
Egy székelyföldi szerkezetépítő és csoportja igen sokat tettek hozzá az új Puskás Arénához: az az építkezési cég, amelynek az alsósófalvi Bálint Béla a vezérácsa, több hónapig dolgozott az épülő stadionban. A szakembert az általa épített családi házában kerestük fel.
Bevált recepten vétek változtatni – valószínűleg ezzel a vezérgondolattal futottak neki a franciák formatervezői Európa legnépszerűbb kisautója „újragondolásának”. A már csak raktárkészletről kapható Clio4 utódja azonban külalakra hiába hasonlít szinte megszólalásig „felmenőjéhez”.
Több száz erdélyi gyereket ajándékoz meg évről évre egy magyarországi önkéntesekből álló csapat: december első hetében a dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonaiba, valamint kórházak gyerekosztályára látogat el a Mikulás. Az akció középpontjában a szekszárdi Jendrolovits Gábor áll, vele beszélgettünk.
Testbeszéddel kommunikál a lovakkal, képletesen tán úgy is fogalmazhatnánk, hogy a lovak nyelvén beszél. A szelíd bánásmód elkötelezett híve, ami a lovakkal való foglalkozást illeti. A komáromi Hamza Viktória nemrég a Csíkszeredához tartozó Csibában járt.
A Bihar megyei Nagykágya mellett elhaladó országútról az átutazó csak egy sivár falut sejt. De a látszat csal, mert az Árpád-kori településen a helyhez kötődő arisztokrata család sarjának, Pongrácz Vilmosnak köszönhetően sok minden újjáéled.
Már nem csak Csíkszeredában, hanem idéntől Marosvásárhelyen is lesz Delicates karácsonyi vásár, melynek célja helyi iparművészek, érdekes és egyedi termékeket előállító kézművesek bemutatása.
Havi rendszerességgel több száz vásárló keresi fel a Bejön a vidék elnevezésű mezőgazdasági vásárt Kolozsvár belvárosában. A 2016-ban született kezdeményezés idén gazdabolttal egészült ki, de a főszervező Fancsali Ernő erdélyi hálózatban gondolkodik – tudhatják meg az Erdélyi Gasztróból.
Tej, tejföl vagy a túró az alapja a fehér leveseknek, amelyeket zöld fűszerekkel ízesítenek, de nem savanyítanak. A Székelyhon napilap Erdélyi Gasztró e heti kiadványában sokak által ismert, ugyanakkor kuriózumnak számító levesrecepteket is kínálnak.
Ritka szép sportolói karrierek egy családon belül, amelyre büszke lehet a magyar nemzet: a Szívós család három férfitagja is világbajnok lett ugyanabban a sportágban. A Székelyhon napilap Erdélyi Sport kiadványa a három Szívós életét és karrierjét idézi fel.
Kitartás, rendszeresség és szenvedély – talán ez lehet a titka annak, hogy napokon belül immár huszadik születésnapját ünnepli a csíkszeredai Musubi Dojo, a város első aikidóklubja. A szamurájoktól eredő harcművészetről, az elmúlt húsz évről Túros Endre és Orbán László Attila oktatók mesélnek a Székelyhon napila
Méhész- és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden.
Hol lehet gyógyvízben pihenni és közben tévét nézni? Hol lehet élethű tengeri hullámokban ugrálni és milyen az, amikor a zajos élményfürdőt elhagyva a meleg vízben kiúszhatsz a szabad ég alá és ott a friss levegőn élvezheted a forró gyógyvíz lazító hatását? Rendhagyó fürdőhelymustránkban most háro
„Minden színpadi fellépés egy létrafok, amin mászunk felfelé, s a Páva annak a legmagasabb foka, és oda el kell jutni” – állítja a körtvélyfáji Szász Csanád László. A huncut mosolyú, csengő hangú kisfiú bár még csak kilencéves, évek óta nay rajongója a Duna Tévé tehetségkutatój&
Hogy egyre jobb minőségű pálinkát főznek, azt maguk is tudták, de hogy az ő málnapálinkájuk lesz Székelyföld legjobb pálinkája, az talán még őket is meglepte. A Székelyhon napilap pénteki Liget mellékletében János András Előd és Vass Csongor mesél a minőségi pálinka főzéséről.
Nem sós, nem édes és ünnepélyessé teszi az asztal áldásait – olvasható a Székelyhon napilag Erdélyi Gasztró kiadványában, amelyben a lövétei kalácskenyeret ismerhetjük meg. A szerzőt a témával való foglalkozásra a Homoród–Küküllő LEADER Egyesület Régi ételeink nyomában című kiadványáb
Pár évtizeddel ezelőtt, amikor a városi piacokat még tömegek látogatták, a szilágyperecseni hagymának nagy hírneve volt. Nem csak a Szilágyság jelentősebb piacaira jutott el, hanem keresték Nagyváradon, Margittán, Élesden, Szatmárnémetiben és Nagybányán is. A hagyományos perecseni hagymának utánozhatatlan az íze: mind vörös,
Nem bízza a véletlenre a klub jövőjét a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK vezetősége, hiszen a háromszéki egyesületnél kiemelt célként szerepel olyan labdarúgók felnevelése, akik néhány év múlva a felnőtt csapat sorait erősíthetik. A Székelyhon napilap keddi számában, az Erdélyi Sportban Krecska Jánossal.
Zsigmond Enikő csíkszeredai geológus, idegenvezető A Hargita hegység turistakalauza című könyvét mutatják be november 28-án 18 órától a csíkszeredai József Attila Általános Iskola dísztermében.