Április elsejétől már az új vízszolgáltató számláz a székelyudvarhelyi fogyasztóknak, kissé drágul a víz köbméterenkénti ára, de cserébe átfogó fejlesztéseket ígérnek. Székelyudvarhely csatlakozott a Harvíz Rt.-t működtető közösségi fejlesztési társuláshoz.
A magyar nemzeti ünnep alkalmából tizenegy erdélyi közéleti személyiség magyarság érdekében kifejtett munkáját ismerték el és jutalmazták. Az érintettek a csíkszeredai Lázár-házban csütörtökön vehették át az Áder János köztársasági elnök által adományozott kitüntetése
Emléktáblát kapott a Tamási Áron Gimnázium egykori testnevelő tanára, a 2012-ben elhunyt Szőcs K. Péter. A Peti bácsiként ismert pedagógus emléke előtt így tisztelegnek az óbudai Árpád Gimnázium, valamint a békásmegyeri Veres Péter Gimnázium diákjai és tanárai.
Megújult külsővel, új hangulattal nyitotta meg kapuit ismét a Septimia Station Pub & Bowling létesítménye, a hely, ahol úgy repülnek az órák, hogy észre sem vesszük.
Az összesített jelentés szerint több mint 1300 hektárnyi mezőgazdasági terület került víz alá a múlt heti áradások idején Hargita megyében, a megyei mezőgazdasági igazgatóság adatai szerint azonban nem keletkezett komoly kár a földeken.
Árokba sodródott egy Bákó megyei mentőautó Parajdtól mintegy 11 kilométerre, a Bucsinon átvezető úton szerdán reggel.
Ciklámenre színezte Székelyudvarhelyen a Nagy-Küküllő Fások utcai szakaszát hétfőn az a folyadék, amely egy esővíz-elvezető csatornából ömlött a folyóba. Szerencsés helyzetnek mondható, hogy meg volt áradva a folyó, így hamar felhígult a szennyeződés, és nem keletkezett nagyobb kár az élővilágban.
Elfogták azt a székelyudvarhelyi férfit, aki február közepén az utcán késsel többször megszúrta volt barátnőjét. Az ötvenéves L. Z. ellen akkor testi sértés miatt indult eljárás, azonban a további bizonyítékok eredményeként a hatósági gyanú később gyilkossági kísérletre módosult.
Összetett kérdés és szubjektív, hogy kit mi tesz boldoggá, az Udvarhelyi Kis- és Középvállalkozások Szövetsége mégis arra a nem kis feladatra vállalkozott, hogy tudományos kutatással keresi a választ arra, mennyire boldog a székely.
A Tomcsa Sándor Színház Migránsoook – avagy túlsúlyban a bárkánk című előadását is beválogatták a június 7–16. között megrendezendő 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába.
Páncéltörő lövedékre bukkantak kedden egy vágási ház padlásán. A robbanásveszélyes szerkezetet a Hargita Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség munkatársai elszállították.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Hétfőn elhunyt dr. Szentannai Dénes, a székelyudvarhelyi kórház fül-orr-gégészeti osztályának vezető főorvosa.
A székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők Nyirő Józsefről neveznék el a városi könyvtárat, a névadási procedúra elkezdését a március 15-ei dísztanácsülésen el is fogadta az önkormányzati testület. A kezdeményezés viszont nem aratott viszont osztatlan sikert.
A tavalyi korszerűsítési munkálatok miatt majdnem egy éve használhatatlan a székelyudvarhelyi Eötvös József utca végében lévő szűk járda egy szakasza.
A hétköznapi fajnak számító hóvirág a rendszeres gyűjtés következtében veszélybe sodródott, emiatt országosan ugyan nem, de Hargita megyében védettséget élvez. Szedése és árusítása is engedélyköteles, azonban ezt nem igazán ellenőrzik, vagy ha mégis, az árusok egy figyelmeztetéssel megússzák.
Több százezer lejre rúg az áradások okozta kár az udvarhelyszéki községekben, noha ezeket a legtöbb helyen még nem tudták teljesen felmérni, ugyanis a mezőgazdasági területekről még nem vonult le a víz. Főként utakban és pallókban tettek kárt a kedd esti és szerdai áradások.
A nemzetközi filmes szakma újabb elismeréssel méltatta a székelyudvarhelyi Legendárium csapatának legfrissebb alkotását.
Nemzeti ünnepünk tiszteletére szervezték meg Székelyudvarhelyen a 30. TUDÁSZ rendhagyó műveltségi vetélkedőt.