Nem olcsó, de nagyjából a tavalyi áron vásárolható meg a székelyudvarhelyi boltokban a kedvelt húsvéti ünnepi menü alapanyaga, a bárányhús. Üzletenként változik a kereslet a bárányhús iránt, de általánosan elmondható, hogy egyelőre mérsékelt az érdeklődés a húsvéti menü alapanyaga irán
A szerdai határidőig összesen két személy, Sinka Arnold és Derzsi László nyújtotta be jelölési dokumentációját a székelyudvarhelyi RMDSZ elnöki tisztségére. Azok pedig, akik ugyancsak szerdán délig beléptek a szervezetbe, vagy aktualizálták tagságukat, részt vehetnek a közgyűlésen.
Több mint egy tucat ötletet küldtek be civilek az udvarhelyi Digitális Kalákára. A rendhagyó eseményre húsvét után már az IT-szakemberekből álló csapatok jelentkezését várják.
Az időjárási viszonyok miatt Székelyudvarhelyen egyelőre még nem láttak hozzá a tartósabb útjavítási munkálatoknak, viszont a nagyon rossz állapotban lévő útszakaszokon hidegaszfalttal tömik be a gödröket – tájékoztatott a polgármesteri hivatal sajtóosztályának munkatársa.
Teljesen újjáépítik, illetve korszerűsítik az utakat Bikafalva és Brassó megye határa, valamint Kányád és Kovászna megye határa között, mintegy 48 kilométeres szakaszon. Példátlan értékű, több mint 124 millió lejes beruházásról van szó.
Mihály Ágnes, lapcsaládunk Tűzhely rovatának szerkesztője is részt vesz a nagy sikerű The Great British Bake Off magyar változatában, az Ide süss!-ben. A magyarországi Viasat3 műsorának epizódjait két héten át követhetik a nézők, és szurkolhatnak, hogy valóra váljon Ágnes sütiálma.
Gyorsan elkapták azt a 18 éves tolvajt, aki hétfőn délután Székelyudvarhelyen, a városi sétatéren lopott meg egy 15 éves helybélit. A károsult azonnal értesítette a rendőrséget, amint észrevette, hogy hiányzik a mobiltelefonja.
Egész napos programkínálattal jelentkezett a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház kedden, a színház világnapján. A délelőtt a kulisszatitkokról szólt, és a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola nulladikosai közé vegyülve mi is bejártuk az intézmény hátsó labirintusát.
Néhány napja elkezdődött ugyan a székelyudvarhelyi jégpálya elbontása, ez azonban akár április végéig is elhúzódhat. A polgármesteri hivatal a következő szezon elejére ígéri a pálya befedését, de azt még mindig nem tudni, mikor kezdik el a sátortető építését.
Lezárult az április 8-ai magyar országgyűlési választásokra való regisztrációs időszak, így most a levélszavazatok azonosító nyilatkozatának helyes kitöltésében, illetve a voksok célba juttatásában segítenek a romániai magyar pártok.
„Ha a hatóságok nem akarnak lépni, akkor mi megtaláljuk a módját, hogy megszüntessük a folyó szennyezését. Gerillaakciót fogunk szervezni, és betömjük a szennylevet árasztó csatornát” – jelentette ki lapunknak Magyari Lajos.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Erdélyi körútján, a Magyar Költészet Napja alkalmából ismerhetjük meg Karafiáth Orsolya új regényéhez alkotott Fúj című előadását, április 11-13-a között. Ez alkalomból Kolozsvárra, Székelyudvarhelyre és Sepsiszentgyörgyre látogat az írónő és művész barátai.
Ismét lesz lehetőség friss húsok árusítására a székelyudvarhelyi városi piacon, miután felújították az árucsarnokok egyik helyiségét. A helyi termelők be is költözhetnek hamarosan.
Mivel a magyar kormány jóvoltából az elképzelések mellé forrás is rendelődött, több változást, újítást is terveznek a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színháznál. Idén ugyanakkor húszéves lesz az intézmény és a jubileumot a nézőkkel is megünneplik majd.
Tisztújítás előtt a székelyudvarhelyi RMDSZ. Derzsi László helyi önkormányzati RMDSZ-képviselő is bejelentkezett a tisztségre, és eléggé kritikusan fogalmaz saját szervezete eddigi működésével kapcsolatban.
A szélrózsa majd’ minden irányából érkeztek a virágvasárnapi ünneplők a pálpataki, fenyők övezte fatemplomhoz. Az ifjúság világnapját is méltóképpen ünnepelték: passiót és liturgikus éneket tanultak az alkalomra az ifjak.
Közel ötven termelőtől, illetve kézművestől vásárolhattak a hétvégén mindazok, akik kimentek a Székelyudvarhely központjában megrendezett húsvéti vásárra.
Tény, hogy az elmúlt időszakban egy párszor elsütöttük: visszatért a tél. Nos, ha eddig csak a sima tél tért vissza, péntekre a „nagy tél” köszönt be újra. Folyamatosan havazik Székelyudvarhelyen, több tíz centiméteres hóréteg borította be az autókat, járdákat, utakat.