A Szent Családról Nevezett Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek Kongregációjának vezetősége a közelmúltban új területi vezetőséget és Udvarhelyre új házfőnöknőt nevezett ki.
Enyhébb volt a tél, kevesebbe került a fűtés – a végéhez közeledő szezonban a távhőt használó székelyudvarhelyiek több mint tíz százalékkal olcsóbban fűtötték ki lakásaikat, mint az előző, 2016-2017-es idényben.
Jócskán megkésett idén a vegetáció, nem olyankor nyílnak a virágok, ahogy a méhészek képzelték, most tartunk ott, mint más években március elején. A füzek csak elkezdtek virágzani, hasonlóképpen a som is, ami ilyenkorra már el kellett volna nyíljon. Miben bízhatnak a méhészek?
Óriási probléma, hogy sokan még nem kapták meg a szavazólapokat, amelyekkel a magyar országgyűlési választásokon vehetnek részt, hiszen már csak ezen a héten lehet voksolni – jelentette ki lapunknak szerdán az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének megbízott elnöke.
Keresnek egy székelyudvarhelyi férfit, aki állítólag négyezer eurót csalt el. A rendőrséget kedden értesítette a károsult, aki egy interneten kiszemelt autót akart vásárolni, a részleteket pedig megbeszélte az eladóval, illetve azt is, hogy az összeget eljuttatja neki.
Árokba borult egy személygépkocsi szerdán délben Bögöz község székelyudvarhelyi kijáratánál. Két személy utazott a járműben, egyikük sem sérült meg, csupán anyagi kár keletkezett – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Lejárt az iskolák előkészítő osztályaiba való beiratkozás körzetis, első szakasza. A tanfelügyelőség hétvégén összesített adatai szerint 329 hely maradt még szabadon az udvarhelyszéki, főként vidéki iskolákban.
Elkészült és már használható az Udvarhely MA elnevezésű telefonos alkalmazás: a program kiszolgálja úgy a turistákat, mint a városlakókat, célja, hogy közvetlen kapcsolat jöhessen létre a városvezetés és a lakosság között. Az applikációt letöltők között nyaralást sorsolnak ki.
Drasztikusabban visszametszet vagy teljesen kivágat néhány közterületen lévő fát a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal, az intézkedéssel a baleseteket szeretnék megelőzni. A veszélyesebbnek minősülő fákat a lakossági kérések, illetve saját felméréseik alapján határozták meg.
„Mikor itthon van az ember, a vágy arra ösztönzi, hogy elmenjen, viszont nem gondolja végig, hogy nem virágszirmokkal várják odaát” – ezt az életet akarta bemutatni legújabb regényében Lőrincz György író.
Harmadik éve rendszeresen hirdetnek hobbicukrász-tanfolyamot a székelyudvarhelyi MÜTF-ön, mely idő alatt nem csupán helybéliek, hanem más megyében élők is itt csiszolták sütési tudományukat. A héten mi is bekukkantottunk egy tanórára, ahol egy ínycsiklandozó málnadesszert elkészítése volt soron.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
A székelyudvarhelyi közhivatalok többségében pénteken és hétfőn nincs, illetve nem lesz ügyfélfogadás. A gyógyszertárakban egyéni munkaprogram szerint dolgoznak, a bevásárlóközpontok egy része vasárnap zárva tart, hétfőn pedig ünnepi munkaprogram szerint lesz nyitva.
Jelképekben és érzelmekben bővelkedő ünnepsorozat a húsvét. A keresztények a Jézus halála feletti nagypénteki és nagyszombati gyász után a húsvétvasárnap hajnali föltámadásnak, az újjászületésnek örvendeznek. Mély és szép szertartások részesei, akik templomba mennek az ünnep napjain.
Az alábbiakban összefoglaljuk a húsvéti ünnepek alkalmából tartandó szertartások, szentmisék, illetve istentiszteletek rendjét Székelyudvarhelyen és a leányegyházközségekben.
Már péntektől készülhetünk a húsvétra, hiszen idén a nagypéntek is hivatalos munkaszüneti nappá vált, ugyanakkor a tanintézetekben is megkezdődik a tavaszi vakáció. Az utazási irodák forgalmából ítélve úgy tűnik, hogy a székelyudvarhelyiek szívesebben töltik itthon az ünnepet.
Nagy mennyiségű tartósélelmiszert gyűjtöttek össze húsvét alkalmából a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium diákjai.
Nem tetszett az RMDSZ-es képviselő-testületi tagoknak, hogy az e havi ülésen frakciójukból egyetlen jelöltet sem neveztek ki a székelyudvarhelyi intézmények vezetőtanácsaiba. Az MPP–EMNP-frakció vezetője elmagyarázta, hogy miért van így.
Régebben az átadás és egyben az árulás napjaként is emlegették nagycsütörtököt. Ma az úr vacsorájának csütörtökje. Katolikus templomainkra eme nap estéjétől nagyszombat estig csend telepszik. A harangok szerepét fakereplők veszik át, íme, a magyarázat.