Hivatali visszaélés gyanújával indított eljárást a rendőrség a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal ellen. A kivizsgálás a március 15-ei rendezvény közbeszerzési eljárásának törvényességére irányul.
Idén is méltóképpen kívánja megünnepelni az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc évfordulóját Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, ezért tartalmas programkínálattal készülnek.
Míg országos szinten megduplázódott, Hargita megyében háromszorosára nőtt azon gazdák száma, akik kormánytámogatással termesztenek szezonon kívüli értékesítésre szánt paradicsomot. A siker annak is betudható, hogy tavaly a program részvevői viszonylag egyszerűen megkapták a beígért szubvenciót.
Udvarhelyszék nagy részén mindössze néhány nap alatt olvadt el a hó, de áradás nem történt sehol, és a belvíz is eltűnt a mezőkről. A folyóvizeknek ugyan megnőtt a vízszintjük, de nem léptek ki medrükből.
Összesen 44 polgári vagy büntetőjogi eljárásnak részese Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala. Sok esetben az illegális építkezések gyanúja miatt kezdeményeztek bírósági eljárást, de vannak olyan ügyek is, amelyekben alperesek, mivel egyesek a rájuk kiszabott büntetések miatt fellebbeztek.
Elrettentő szemléltetőként a Székelyudvarhelyt átszelő Nagy-Küküllő, valamint a folyót tápláló öt közeli patak vizeiből vett mintákat tették közszemlére az UTCA tagjai, akik egyúttal bemutatták a szennyezés pusztító hatását a patakok élővilágára.
Nem működik Székelyudvarhelyen, a Vásártér és a Nicolae Bălcescu utcák kereszteződésében a jelzőlámpa, ami bizony megzavarja a sofőröket. Az elmúlt napokban két közúti baleset is történt ott.
Előbemutatót tartott a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház: a nagyváradi Szigligeti Színházzal közösen meghirdetett nyílt drámapályázat, a dráMÁzat harmadik kiadásának nyertes darabját, Moravetz Levente végjátékát vitte színre Vladimir Anton bukaresti rendező.
A gazdasági, ipari és szolgáltatásokkal kapcsolatos szakbizottság tagja lett Antal Lóránt (RMDSZ), aki az elmúlt hétfőn tette le szenátori esküjét. Eddigi megvalósításairól és cégeiről, ifjúsági vezetői tevékenységeiről is beszélt.
A szülők csütörtöktől írathatják előkészítőbe iskoláskorú gyerekeiket. Székelyudvarhelyen tizennégy előkészítő osztályt hagyott jóvá a tanfelügyelőség, túljelentkezés esetén viszont az egyik körzetis iskolában lehetőség lesz még egy osztály indítására. Az eredményeket 30-án közlik.
Miben különbözik az építész az építőmérnöktől? Mennyire működnek a gyakorlatban korunk kedvelt hívószavai, mint az elfogadás és az egyenlő bánásmód az olyan férfiasnak számító szakmákban, mint az építészet? A Tetrixplans építésze adott választ kérdéseinkre.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Továbbra is a székely szabadság napi rendezvényen való részvételre buzdít a Székely Nemzeti Tanács, amelynek vezetősége reméli, hogy legalább negyvenezer ember gyűl össze szombaton Marosvásárhelyen, ahol Székelyföld önrendelkezése iránti igényüket fejezhetik ki.
Különleges emlékkiállítással készült a nők napjára Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala: a Művelődési Házban szerdán megnyitott tárlat Szilvássy Karola életébe enged bepillantást. Erdély utolsó nagyasszonyának hagyatékát Szebeni Zsuzsa színháztörténész mutatta be.
Megkezdődött a jövedelemadó két százalékának felajánlási időszaka, a civil szervezetek képviselői továbbra is arra kérik a lakosokat, hogy minél többen éljenek a lehetőséggel.
Évről évre csökken a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalnál iktatott fűtéstámogatási kérések száma. Míg az előző szezonban 613 volt, az ideiben eddig csupán 356 – közölte lapunkkal Fülpesi Gyula, a városháza szociális osztályának vezetője.
Újabb két hónappal hosszabbították meg Hadnagy Gábor, a székelyudvarhelyi Urbana Rt. élére ideiglenesen kinevezett vezérigazgató megbízatását, április közepéig pedig az is eldől, hogy ki tölti majd be véglegesen az állást.
Hamarosan elkezdődnek a kisebb-nagyobb út- és járdajavítások Székelyudvarhelyen, arról azonban még nem születhetett döntés, hogy pontosan melyik utcák kapnak majd új, egybefüggő aszfaltburkolatot.
Szerdán 10 és 11 óra között megszólalnak a szirénák Székelyudvarhelyen – tájékoztatott közleményben a városháza. Az országos katasztrófavédelem tavaly szeptemberi rendelete értelmében minden hónap első szerdáján indítják el a városban található szirénákat.