Nem lesz reggel, Fred! – előbemutató után

A személyes és globális apokalipszis kérdéseit feszegeti a darab

Fotó: Balázs Attila/Színház.ro

Előbemutató volt péntek este a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színháznál: a nagyváradi Szigligeti Színházzal közösen meghirdetett nyílt drámapályázat, a dráMÁzat harmadik kiadásának nyertes darabját, Moravetz Levente végjátékát vitte színre Vladimir Anton bukaresti rendező, aki először dolgozott magyar társulattal.

Kosztolányi Kata

2018. március 11., 16:462018. március 11., 16:46

Itt állíthatja be, hogy a Google-találatokban elöl legyen a Székelyhon!

Képesek vagyunk elhinni a lehetetlent, ha sokáig bizonygatják nekünk? Azt vajon miként fogadnánk, ha megtudnánk, hogy nem kel fel többé a nap? Nos, Fred (Antal D. Csaba) is ezzel a kérdéssel szembesül 35. születésnapi partija után, amikor felesége (Bekő Fóri Zenkő) egyszer csak közli vele a tényt.

A történet helyszíne a biztonság és kényelem talaján mozgó, s mint ilyen, némileg felszínes kispolgár nappalija, ahol két látogató személyében két szellemi valóság – mivel mi emberek csak szavakból értünk, nevezzük őket Angyalnak (Esti Norbert) és Ördögnek (Pál-Varga Márta) – csap össze egy éjszaka erejéig, kortes beszédek révén választás elé állítva a főhőst. Ha elhiszi és kimondja, hogy másnap nem lesz reggel, eddigi világunk megsemmisül, különben minden megy tovább a biztos romlás felé. Logikus érvelések kimeríthetetlen tárháza tárul fel, a hétköznapi rutinra épített vagy inkább tákolt léc meginog, leülepedett gondolatok, elfojtott feszültségek törnek felszínre.

A történetet a határidő-dramaturgia működteti, és hogy milyen reakciókat ad a kiválasztott. A személyes és globális apokalipszis kérdésének súlya alatt roskadozó főhős tagadás és elfogadás közt imbolygó lélektani állapota a nézőt is megérinti, sőt megkockáztatom, átragad rá – de észrevétlenül, amiként a színpadon megy végbe az ellenirányú folyamat. Hogy merre fordul a kocka és kié lesz a végső győzelem, nem árulom el. Összességében

igen letisztult, a lírai sokkot humorral feloldó, a közönség felé is ki-kikacsintó előadást, önfeledt színészi játékot láthattunk,

és kikívánkozik belőlem, hogy olykor a dogmafilmes Lars von Trier rendezte Melankólia-érzésem volt.